Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Menjetek pszichiáterhez!” – a rendőrséghez fordul a Mercedes a névtelen levél miatt

„Menjetek pszichiáterhez!” – a rendőrséghez fordul a Mercedes a névtelen levél miatt

F1
Dühösen reagált a Mercedes főnöke a csapatát ért szabotázsvádakra. Jelezte, a rendőrséget is bevonják, hogy kiderüljön, ki a névtelen levél küldője.

A Kanadai Nagydíj után küldte szét egy névtelen feladó F1-es körökben azt az e-mailt, amely szabotázzsal vádolta meg a Mercedest. A levél szerint a csapat „alattomos dolgokat” tesz azért, hogy rontsa az év végén távozó Lewis Hamilton esélyeit és eredményeit, és tulajdonképpen szabotálja bajnokát. A feladó magát a Mercedes csapattagjának állította be, és azt írta, többen vannak Brackleyben, akiknek nem tetszik, amit Hamiltonnal művelnek. A Mercedes határozottan tagadja, hogy a levél a dolgozóiktól származik.

Mint ismert, Hamilton februárban jelezte, hogy a tavaly kötött kétéves szerződése ellenére 2025-ben a Ferrarinál folytatja pályafutását. A brit jelenleg 1-8-ra áll George Russell ellen az időmérős párharcban, de a versenyeken is csapattársa árnyékába szorult idén.

Toto Wolff csapatfőnök pénteken a Spanyol Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján reagált az ügyre – ingerülten.

„Tudjuk, hogy ez nem a csapatunk egy alkalmazottjától származik, és hihetetlen számú ilyen jellegű e-mailt kapunk. Ez zavaró, főleg ha valaki a halálról és hasonló dolgokról ír egy ilyen levélben. Ezért is mondtam azt, hogy a végére kell járnunk ennek, és hívnunk kell a rendőrséget”

– erősítette meg az osztrák, hogy bevonják a hatóságokat, mivel egyelőre nem tudták kideríteni, honnan ered a levél.

Hozzátette: „Kutatjuk az IP-címet, keressük a telefont és minden hasonló, mert az online bántalmazásnak véget kell vetni.”

Toto Wolff (Fotó: XPB)

Wolff szerint a küldőnek kezelésre kellene járnia… „Telefon vagy számítógép mögött ülő személyek feketíthetnek be csapatokat vagy versenyzőket ilyen módon! Nem tudom, milyen összeesküvéselmélet-gyártók és idióták vannak odakint. Lewis tizenkét éve tagja ennek a csapatnak, barátok vagyunk, megbízunk egymásban, szeretnénk szépen lezárni, és ünnepelni szeretnénk ezt a kapcsolatot.”

„És ha nem is hiszik el ezt az egészet, akkor elhihetik azt, hogy meg akarjuk nyerni a konstruktőri bajnokságot, és a konstruktőri bajnoksághoz hozzátartozik, hogy mindkét autónkkal nyerjünk. Szóval szeretném azt üzenni ezeknek az őrülteknek odakint: menjetek pszichiáterhez!”

– mondta ingerülten Wolff.

Hozzátette, különösen bosszantja, hogy névtelenül vádolják őket, ráadásul olyanok, akik hozzáférnek telefonszámokhoz és e-mail-címekhez. „Mindig lesznek emberek, akik laptop mögött a hálószobájukban csak írogatnak. Ha úgy érzik, bántani akarnak valakit, és elrejtőznek kitalált Instagram-fiókok mögé vagy más mögé, az számomra… Nos, álljanak elő, mondják el, kik ők, és meghallgatjuk, megvitatjuk a kritikát! Ne rejtőzködjenek!”

„Ha e-maileket küldenek szét és telefonszámokat használnak fel ezekhez az üzenetekhez, nálam ez már nem vicces. Utána fogunk járni., akár sikeresek leszünk, akár nem. Viszont bizonyos dolgoknál van egy határ” – hívta fel a figyelmet.

* Ismétlések és az alsóbb kategóriák eseményeinek közvetítési időpontjai: www.m4sport.hu/musor
Borítókép: Toto Wolff (Fotó: XPB)

További tartalmak