Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Titkos tesztet teljesített Verstappen és a Red Bull Olaszországban

Titkos tesztet teljesített Verstappen és a Red Bull Olaszországban

Telegraaf, Racing News 365, FIA
Egy titkos olaszországi teszttel készült a Barcelonában induló triplahétvégére a Red Bull és Max Verstappen.

Voltak nehézségei az autójával a Red Bullnak az elmúlt négy versenyhétvégén. Több pályán is kiütközött, milyen komoly problémát okoz az RB20-asnak a kerékvetők és a pályaegyenetlenségek kezelése. Monacóban és Montrealban Max Verstappenéknek még kerülniük is kellett bizonyos magasabb rázóköveket, mert ez a nyilvánvaló időveszteséggel együtt is gyorsabb út volt számukra, mint megküzdeni az akadállyal.

Verstappenék Kanadában jelezték, már aktívan foglalkoznak az autó útfekvésével és merev felfüggesztésével kapcsolatos problémával, melyre a holland szerint még idén kínálkozhat megoldás.

A holland Telegraaf című lap beszámolója szerint a Red Bull ezen a héten a megoldáskeresés jegyében titokban egy tesztet is teljesített Imolában. Szerdán maga Verstappen ült volán mögé az olasz pályán, ahol a 2022-es RB18-asukkal körözött.

Az idei RB20-ast a csapat csak filmes napon vethette volna be, a szabályok azt viszont lehetővé teszik, hogy minimum kétéves autókkal gyakoroljanak.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty Images)

Mivel a 2022-es már szívóhatású autó volt, a Red Bull számára a teszt lehetőséget kínált az adatgyűjtésre, amivel jobban megérthetik az akkori és a mai autójuk útfekvésének különbségeit.

Verstappen korábban azt mondta, ez a probléma már 2022 óta fennáll náluk, csak a dominanciájuk miatt nem volt ennyire nyilvánvaló. Christian Horner csapatfőnök eközben azt nyilatkozta, hogy a múlt évi felfüggesztésüket használó testvércsapatuk, az RB példájából is tanulhatnak valamit, mivel nekik nincsenek efféle problémáik a kerékvetőkkel. Utóbbi azt sugallhatja, hogy a Red Bull bizonyos idei fejlesztésekkel és új irányt jelentő megoldásokkal ronthatott az autója ezen sajátosságán.

Mivel a mezőny a közelmúltban versenyzett Imolában,, a szerdai teszthez egészen jó összehasonlítási alapjuk is van.

Helmut Marko tanácsadó eközben elárulta, problémájuk nemcsak az autójukkal, a szimulátorukkal is van: nem jól szimulálják vele a kerékvetőket és azok autóra gyakorolt hatását. Egy régi autós teszt az efféle problémák orvoslásában is segíthet. Marko szerint a gondot nem a berendezésük, inkább azok adatai jelentik, amiket ők táplálnak be.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty Images)

A Red Bull Barcelonában öt nagyobb újítást vet be az autóján. Módosítottak az oldalsó légbeömlőkön, hogy javítsák a hűtőrendszer hatékonyságát és megszabadulhassanak pár, a motorborításon elhelyezett hűtőnyílástól. Ehhez igazodva változtattak a motorborítás és az oldaldobozok borításának kialakításán, de a padlólemez felső részén is.

Emellett kicsivel távolabb hajlították egymástól a hátsó szárny véglapjait, hogy helyet nyerjenek az alsó vízszintes szárnyelem, az úgynevezett gerendaszárny megnöveléséhez. Ettől helyileg leszorítóerő-növekedést várnak.

A kerékvetős problémákra várhatóan később érkeznek módosítások. Verstappenék szerint amennyiben sikerülne javulást elérniük e téren, az önmagában nagy nyereséget jelentene a csapat számára köridőben. Ezért is fektetnek rá ekkora hangsúlyt.

* Ismétlések és az alsóbb kategóriák eseményeinek közvetítési időpontjai: www.m4sport.hu/musor
Borítókép: Red Bull (Fotó: XPB)

További tartalmak