Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Újra egyforma autók a Williamsnél

Újra egyforma autók a Williamsnél

The Race
Hosszú idő után, a Spanyol Nagydíjon ismét ugyanazt a specifikációjú versenyautót használják a Williams pilótái, vagyis az üléséért – és a Forma–1-es jövőjéért – hajtó Logan Sargeantnek lehetősége nyílik „egyenlő feltételek” mellett bizonyítani.

A tavaly több kellemes meglepetést is szállító Williams 2024-es éve a vártnál gyengébben indult: miután a csapat változtatott autójának koncepcióján és a tervezési valamint a gyártási folyamaton is módosított, a gép teljesítménye az első hétvégéken csalódást keltő volt. Később kiderült, ehhez nagyban hozzájárult az, hogy a gép pluszsúlyt cipel.

A csapat helyzetét tovább nehezítették a korai balesetek, ütközések is, melyek miatt több alkatrészt elveszítettek és a fejlesztések ütemezésével is megcsúsztak. Részben emiatt, valamint a régebbi és az új elemek összevethetősége miatt versenyzőik más specifikációjú autókat használtak.

Hogy emiatt nehezebb megítélni a két versenyző, a jövőjéért hajtó Logan Sargeant, valamint a már új szerződéssel a zsebében teljesítő Alexander Albon teljesítményét, arról a Spanyol Nagydíj előtt a csapatvezető, James Vowles is nyíltan beszélt. Igaz megjegyezte, azt azért látják, hogy az amerikainak jobban kell teljesítenie, ha maradni akar.

Logan Sargeant és Alexander Albon (Fotó: XPB)

„Rég nem hasonló a két autó specifikációja. Ez részben még mindig a korábbi károknak köszönhető, másrészt pedig annak, hogy fejlesztünk és egészen egyszerűen nem tudtunk minden felszerelni két versenyautóra” – fogalmazott.

A helyzet a Spanyol Nagydíjon változik! Barcelonába ugyanis két egyező specifikációjú versenyautót visz a Williams. Úgy tűnik tehát, sikerült „utolérniük” magukat az év eleji balesetek okozta időveszteséget követően. Sargeant pedig most lehetőséget kap arra, hogy ugyanolyan autóval mérje össze tudását az erős mércének számító Albonnal.

A thai egyébként a sajtónapon dicsérte csapattársát, aláhúzva, a különböző autók valóban torzították a látképet. „Az előző futamokon remek teljesítményt nyújtott. Nem hiszem, hogy ez annyira látható volt, mert nem egyforma autót vezettünk. Jó versenyző, remek nyers tempóval” – mondta.

* Ismétlések és az alsóbb kategóriák eseményeinek közvetítési időpontjai: www.m4sport.hu/musor
Borítókép: Logan Sargeant (Fotó: XPB)

További tartalmak