Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Örökre eltiltották, most visszatér – így számol el Briatore kétes múltjával az Alpine

Örökre eltiltották, most visszatér – így számol el Briatore kétes múltjával az Alpine

F1
Nem foglalkoztatja az Alpine főnökét Flavio Briatore viharos múltja, ha az olasz segíthet előrébb jutni a csapatot. A riválisok csapatfőnökei sem látnak kivetnivalót a sportágtól egyszer már örökre eltiltott olasz alkalmazásában.

Vegyes fogadtatásra lelt az Alpine pénteki bejelentése, miszerint a Renault-konszernt irányító Luca de Meo az F1-es programjuk főtanácsadójává nevezte ki a korábbi csapatfőnök Flavio Briatorét. A 74 éves olasz korábban négy bajnoki címet nyert az enstone-i csapattal, amikor még Benetton, illetve Renault néven futott, 2009-ben viszont kapott egy örökös eltiltást az FIA-tól a 2008-as szingapúri ütközésbotrány miatt.

A büntetését később feloldották, az F1-be pedig már évekkel ezelőtt visszatért: két-három éve marketing- és kereskedelmi oldalon ad tanácsokat a sorozatnak. Igazi visszatérésnek viszont a mostani nevezhető, hiszen az elűzése óta először vállal szerepet egy csapatnál.

Miközben vannak szakírók, akik szerint a kapcsolatrendszerével és a tapasztalatával pont rá van szüksége a szétesőben lévő Alpine-nak, a sajtó másik része azt a kérdést boncolgatja, van-e létjogosultsága egy korábban csalást elkövető személy visszafogadásának.

Bruno Famin (Fotó: XPB)

Az Alpine csapatfőnöke, Bruno Famin szerint kár a múlton rágódni, ha Briatore szebbé teheti a jövőjüket. A feddhetetlenség innen nézve nem szempont.

„Nincs bajom a múlttal, de én mindig a jövőbe tekintek, azt nézem, mi teheti jobbá a csapatunkat. Ez a célunk. Azt látom, hogy Flavio a csapat tanácsadójaként egy nagy lehetőséget jelent a tapasztalata miatt. Segíthet nekünk, mert sokat tud az F1-ről, sok embert ismer, és biztosra veszem, hogy felgyorsítja és jobbá teszi a csapatunk fejlődését.”

A kérdésre, mit szól ahhoz, hogy Briatore sosem kért bocsánatot az ütközésbotrány miatt, Famin csak annyit mondott: „Én előre tekintek, nem hátra.”

A francia csapatfőnök ennyivel azonban nem úszhatta meg. Nekiszegezték a kérdést: hogyan adnak létjogosultságot Briatore alkalmazásának a vállalati imázs szempontjából, főleg úgy, hogy az olasz korábban komoly károkat okozott az enstone-i csapat és a Renault arculata terén.

„Teljesen világos a célunk: javítani a csapat versenyképességén, amilyen hamar és amilyen gyorsan csak lehetséges. Ehhez keresünk támogatást. Nagyon örülünk, hogy megszereztük technikai igazgatónak David Sanchezt, ami nagy lehetőség, és ugyanez a helyzet Flavióval is. A cél, hogy mielőbb jobbá tegyük a csapatot, és Flavio a tudásával, a kapcsolataival és a befolyásával érték. Ez megéri. Minden ilyen értéket keresünk, és tovább keressük az ilyeneket, hogy erősebbé tegyük a csapatot.”

Alan Permane és a régi benettonos csapattársak: Flavio Briatore és a Red Bull sportigazgatója, Jonathan Wheatley (Fotó: XPB)

Briatoréval a rivális csapatok főnökei is megértőnek mutatkoztak. A mercedeses Toto Wolff úgy látja, Briatore megérdemel még egy esélyt. „Szerintem meg kell adnunk az esélyt, hogy jóvátegyél helyzeteket. Flaviót egy rendkívül okos üzletembernek ismerem. Tudja, hogyan mennek a dolgok a Forma–1-ben.”

„Baráti viszonyban vagyok vele, és az elmúlt tíz-tizenkét évben kapott tanácsai mindig jók voltak. Nagyon tapasztalt, ért hozzá. Negyven év Forma–1 van mögötte. És mindenki megérdemli a lehetőséget a visszatérésre.”

„Vele egy további okos ember csatlakozik az Alpine-hoz, aki leegyszerűsíthet dolgokat, érvényesítheti a józan észt. Az Alpine számára ma ez csak hasznos lehet” – vélekedett Wolff.

Flavio Briatore és Toto Wolff (Fotó: Flavio Briatore/Instagram)

A ferraris Frédéric Vasseur szerint ha már nem érvényes az örökös eltiltás, és az FIA-nak sincs kifogása, nincs gond Briatore szerepvállalásával. „Először is nem szeretném kommentálni, ami más csapatoknál történik, csak a magam dolga érdekel. Összességében viszont ez az Alpine számára előrelépést hozhat. És az F1-nek is jót tesz, ha az Alpine versenyben lesz.”

„Ismerjük a történetet, megfizette az árát. Ha most visszatérhet, akkor visszatérhet” – kommentált a francia.

A Sauber csapat megbízottja, Alessandro Alunni Bravi is hasonló érvekkel állt elő. „Senkit sem akarok megítélni úgy, hogy nem ismerem, és nekem nincs kapcsolatom vele. Nem tudom megítélni Flaviót. Csak az F1-es eredményeit ismerem, és azt, milyen tanácsokat adott az F1-nek kereskedelmi oldalon az elmúlt években. Szponzorokat, új helyszíneket hozott, ami fontos volt az F1 fejlődése szempontjából. Ha van lehetősége visszatérni, és az eltiltása lejárt, akkor a jövőbe kell néznünk, és meg kell adnunk az esélyt, hogy hozzátegyen valamit. Okos emberek kellenek az F1-nek, és Flavio egy okos fickó” – mondta honfitársáról.

Flavio Briatore (Fotó: XPB)

Famin elsősorban a gyakorlati hasznát nézi Briatore érkezésének, és az szerinte igen ígéretes. „Flavio hozni fogja a tapasztalatát. Negyvenéves tapasztalata van az F1-ben, tudja, hogyan kell működtetni egy nyerő csapatot. Nagyszerű eredményei, sok bajnoki címe van, küzdőszelleme – ezeket hozza a csapathoz.”

Kiemelte, Briatore minden téren próbál segíteni. „Az egész csapatot tanácsokkal látja el. Ő a csoport ügyvezetőjének tanácsadója, de tanácsokat fog adni a csapatnak, és folyamatosan egyeztetni fogunk.”

Borítókép: Flavio Briatore (Fotó: Xpb.cc)

További tartalmak