Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hamilton kifeküdt a dobogójától – Verstappen lecsapta a magas labdát…

Hamilton kifeküdt a dobogójától – Verstappen lecsapta a magas labdát…

F1
Nagy volt a lazaság a Spanyol Nagydíjat követő hivatalos sajtótájékoztatón. Lewis Hamilton jó rápihent az idei első dobogós helyezésére…

A tavalyi Mexikói Nagydíj óta nem járt Lewis Hamilton versenyt követő sajtótájékoztatón, ugyanis azóta nem végzett az első háromban. A vasárnapi barcelonai versenyen megszerzett harmadik helyével kivívta a jogot a részvételre, és ha már így alakult, sietett is a helyszínre…

Hamilton egy nappal korábban az idei első top 3-as időmérős eredménye után már megjegyezte: „Hiányzott már ez a kanapé. Igaz, nem IKEA-s…”

Ezek után vasárnap kihasználta az alkalmat, és amíg Max Verstappent és Lando Norrist várta, kényelmesen elhelyezkedett a bútordarabon – hanyatt fekve, napszemüveggel a szemén.

„Most szundítok egyet” – közölte a jelenlévő újságírókkal, majd fogta a mobilját, és hangosan elindította rajta a Could You Be Loved című slágert…

Verstappen az érkezésekor nézett egy nagyot, majd miután a holmiját rendezte, megjegyezte:

„Láthatóan öregszik! Nincs szükséged egy masszázsra…?”

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty Images)

Nagy változás ez a csütörtökhöz képest, amikor Hamilton még komor egykedvűséggel pattintotta le magáról a kérdéseket a Mercedes motorhome-jában tartott sajtótájékoztatón. Ezúttal csillogó szemmel, mosolyogva nyilatkozott a versenyéről.

„Nagy lökést ad, hogy végre van egy jó eredményem! Nagy-nagy köszönet a csapatnak, akik elképesztő munkát végeztek a hétvégén, valamint mindenkinek a gyárban, aki extra órákat dolgozott, hogy az autóra kerülhessenek az új elemek. Lassan-lassan kezdünk közelebb kerülni. Az elmúlt pár versenyen már egész közel voltunk. Még kell találnunk pár tizedet, nyomnunk kell tovább” – mondta Hamilton.

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty Images)

Megkérdezték, még van-e mit finomítani az új csomagjukon. „Nem, jelenleg a maximumon vagyunk. Persze mindig lehet finomítani, ez így is marad, de szükség lesz még plusz dolgokra ahhoz, hogy versenyezni tudjunk ezekkel a fickókkal.”

Hogy a csapat kezd lendületbe jönni, az szerinte nem is kérdéses. „Egyértelműen így van. Egyértelműen egyre következetesebbek leszünk. És ha sikerülne ilyen időmérőket teljesítenem, mint ezen a hétvégén, az megkönnyítené a vasárnapokat is. Meg a jó rajt is. Az időmérőim annyira rosszak voltak az utóbbi tizenöt versenyen… Jó, hogy most volt egy tiszta hétvégém. Remélhetőleg a következő pár versenyen ez lehetővé teszi, hogy kihívók legyünk” – fogalmazott a hétszeres világbajnok.

Borítókép: Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty Images)

További tartalmak