Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Újra, mint a régi időkben!” – működnek a Mercedes fejlesztései, még a szünet előtt jön kettő!

„Újra, mint a régi időkben!” – működnek a Mercedes fejlesztései, még a szünet előtt jön kettő!

Autosport, Sky Sports, Motorsport Week
Már Ausztriában volt jele a Mercedes feltámadásának, de Toto Wolff elismerte, nem Silverstone-tól várták az idei legerősebb versenyüket, mivel a nyári szünet előtti két versenyre két nagy dobással készülnek.

Zsinórban két futamgyőzelem – és ez még csak a kezdet? Imola óta hangoztatja a Mercedes, hogy végre megértette, mi nem stimmelt eddig az autójával és mit kell tennie vele. Akkoriban az eredményeik láttán még nehéz volt hinni nekik. Kanadában aztán érkeztek a bizonyítékot jelentő első fejlesztések, és jönni kezdtek a jobb eredmények.

Ausztriában megszerezték az első győzelmüket is, ám ehhez még asszisztált nekik Max Verstappen és Lando Norris. Toto Wolff szerint Silverstone-ban ezzel szemben erőből nyertek – és ez teszi igazán büszkévé őket.

„Hihetetlen. Két versenyt nyertünk egymás után, miközben előtte öt versenyen keresztül dobogónk sem volt. Most rock and roll van itt!” – mondta mosolyogva, miközben a garázsukban bulihangulat volt és bömbölt a zene. „Nagyon élveztem, hogy visszavágunk. Sokáig az első két helyen álltunk a szárazon. A teljesítményünk alapján úgy tűnt, visszatértünk.”

George Russell (Fotó: XPB)

George Russell szerint most már nem férhet kétség ahhoz, hogy a Mercedes visszatért. Wolff is így látja, igaz, elismerte, az ausztriai erre utaló jelek ellenére nem számítottak arra, hogy éppen Silverstone hoz egyfajta áttörést. „Igen, így érezzük, mert az előző hétvégén sem voltunk annyira messze. Az ausztriai baleset előtti különbséget elnézve talán két tized volt a lemaradás, egy kicsit tán több. És hosszú idő óta ez a legkisebb különbség, egy pályán, amit nem szerettünk annyira a múltban.”

„Ez egyfajta előjel volt számunkra, hogy kezdünk javulni. Őszintén szólva azonban nem gondoltuk, hogy Silverstone lesz az, mivel alig hoztunk ide valamit. Sokkal inkább Budapesten számítottunk erre. De itt volt, és egyetértek George-dzsal: megerősítettük, hogy jó úton járunk.”

Wolff nem véletlenül várt inkább budapesti felemelkedést. Elárulta, hogy csapatuk még a nyári szünet előtti két utolsó hétvégén, a Magyar Nagydíjon és a Belga Nagydíjon elő fog állni további komolyabb fejlesztésekkel, amik tovább javíthatják az autójuk teljesítményét. Ezekről már Ausztriában is beszélt – akkor azt mondta, ezek az újítások tüntethetik el reményeik szerint a hiányzó bő két tizedet.

Fotó: Mercedes

„Még van a tarsolyban teljesítmény. Fejlesztéseket viszünk Budapestre és Spába. Nem ragadtathatjuk el magunkat. A múlt héten azért nyertünk, mert összeütköztek előttünk, ma viszont ez valódi győzelem volt. Megvolt a valós tempónk. George és Lewis állt az élen, szinte minden körülmények között ott voltunk.”

„Ha azt vesszük, hogy öt versennyel ezelőtt még a dobogóra sem voltunk esélyesek, és úgy tűnt, ez lesz a harmadik év, amikor nem teljesítünk, most hirtelen átkattant valami. Mindennek elkezdett értelme lenni. A fejlesztési irányunk eredményes, mint a régi időkben! Felteszünk valamit az autóra, és javulunk, megmutatkozik a köridőn. Ez két évig nem így volt.”

„Nem tudtunk olyan autót adni a versenyzőinknek, amivel a győzelemért harcolhattak volna. Lewisnak most megadtuk, és megerősítettük, hogy pillanatnyilag mindent jól csinálunk” – jelentette ki elégedetten Wolff.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

További tartalmak