Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bottas elismerte, várnia kell egy rivális döntésére…

Bottas elismerte, várnia kell egy rivális döntésére…

RN35
A Sauber rutinos versenyzője, Valtteri Bottas már nem olyan magabiztos a jövőjét illetően, mint néhány héttel korábban, amikor még biztosra vette maradását. Most arról beszélt, tudja, veszélyben lehet F1-es karrierje, ugyanakkor egyértelmű, hol szeretné folytatni.

Bottas egyike azoknak a versenyzőknek, akiknek jövője a riválisok és a – jelenleg – rivális alakulatok döntésein múlik. A pilótapiacon most szinte mindenki Carlos Sainz döntésére vár, hiszen a legtöbb olyan alakulat (a Sauber/Audi, a Williams és az Alpine, valamint állítólag a Mercedes is), ahol még elérhető legalább egy ülés, tárgyal a spanyollal, aki a kívánságlisták élén szerepel.

A rutinos finnt az elmúlt hetekben jóformán ugyanazokkal a csapatokkal hozták szóba, mint a spanyolt, ugyanakkor a legtöbbször megjegyezték, ő „csak akkor jöhet szóba”, ha Sainz visszautasítja az adott alakulatot.

Kérdéses tehát, hol folytatja pályafutását Bottas, vagy folytatja-e egyáltalán. Az utóbbi kérdéssel kapcsolatban néhány hete még magabiztos volt, szinte biztosra vette, hogy a mezőnyben marad, most viszont jelezte, tudja, hogy veszélyben van. Ez persze nem gátolja meg abban, hogy ő is felállítson a listát az elérhető helyekből.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Elmondta, van egy egyértelmű favoritja (ez jó eséllyel az Audi). „Abszolút!” – jelentette ki, amikor arról kérdezték, döntött-e már a sorrendről. „Megvan a saját favoritom és a sorrend is. Ezt nem árulhatom el, de számomra nyilvánvaló, mit akarok.”

Amikor megkérdezték, miért nem élhet ezzel a lehetőséggel, jóformán elismerte, hogy Sainz döntésére vár. „Azért (nem köthetünk azonnal szerződést), mert előbb valaki másnak kell döntést hoznia. Ez fogja eldönteni, hogy lehetséges és azt is, hogyan fog kibontakozni (a pilótakeringő a folytatásban)” – mondta.

„Mindig fenn áll a veszélye annak, hogy kiszorul az ember, de bízom benne, hogy jövőre is itt leszek a mezőnyben. De nyilvánvaló, hogy addig a pillanatig, amíg alá nem írják a szerződést, ebben a sportágban semmi sem lehet biztosan kijelenteni” – emelte ki.

„Szóval, képben van ez az elem is, de nem aggódom túlságosan amiatt, hol állunk” – folytatta, majd azt is megkérdezték tőle, vannak-e lehetőségei a Forma–1-en kívül, amire egyértelmű választ adott, kiemelve, hogy jelenleg csak és kizárólag a királykategóriával foglalkozik. „Nincsenek más opciók. Száz százalékban az F1-re figyelek” – fogalmazott.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak