Talán elfogultság nélkül is kijelenthetjük, hogy a versenyszezon egyik, ha nem a legkülönlegesebb győzelmi trófeáját a Magyar Nagydíjon adják át az elsőként célba érkező pilótának. Az elmúlt években, évtizedekben ikonikussá váló, a Herendi Porcelánmanufaktúra által készített serlegek a 2024-es hétvége előtt két versenyzőt is megihlettek.
A trófea klasszikus mintáit és színeit idéző sisakfestéssel gurul pályára Lando Norris, aki 2023-ban emlékezetes módon ünneplése során – akaratán kívül – összetörte Max Verstappen trófeáját. Először viccelt az incidenssel, majd bocsánatot kért az érintettektől.
„Megtisztelő, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúrával együtt dolgozhattunk ezen a kézzel festett, a magyar futamra készült remekművön” – írta közösségi oldalán. „Amikor találkoztunk, tudtuk, hogy valami különlegeset akarunk készíteni, és itt is van! Szívből köszönöm és elnézést kérek a tavalyi évért” – folytatta.
A különleges, Herenden leleplezett kézzel festett sisakkal Norris a „Herendi, a porcelánkultúra és a klasszikus magyar dizájn” előtt szeretne tisztelegni a 2024-es futamon – melynek végén valószínűleg a trófeát is a magasba kívánja emelni.

A másik versenyző, aki különleges sisakfestést mutatott be a szerdai napon már a magasba emelhetett egy herendi-trófeát – mégpedig a máig emlékezetes 2021-es nagydíj után. Ő Esteban Ocon, az említett siker pedig a francia eddig egyetlen F1-es győzelme.
Ocon most ezt a győzelmet idézi a fel a Norriséhoz hasonlóan a klasszikus mintákat és színeket megidéző – viszont az ő esetében az alapmotívumokhoz jobban ragaszkodó – sisakfényezéssel. Rövid, közösségi oldalain megjelenő üzenetében a „leleplezés után” annyit írt, egy számára különleges futamhoz különleges sisak jár.
special race, special helmet ❤️🤍💚 pic.twitter.com/dFM2maKux2
— Esteban Ocon (@OconEsteban) July 17, 2024