Igencsak hullámzó volt az Alpine 2024-es szezonjának első fele: a roppant gyenge kezdés után a csapat visszatért a pontzónába, majd a brit és a magyar hétvégéken ismét eltűnt az egységekért folyó küzdelemből. Sőt, a technikával is meggyűlt a bajuk Silverstone-ban és a Hungaroringen is (legjobbjuk a két forduló alatt egy tizenhatodik pozíció volt).
Spában aztán újra fordult a kocka: az Alpine az edzéseken is biztatóbb formát mutatott, Esteban Ocon révén pedig vasárnap visszatért a pontszerzők közé, kihasználva azt, hogy csapata az esős időmérőt „feláldozva” inkább a száraz futamra készült.
A francia több előzést bemutatva tizedikként ért célba, majd George Russell kizárása után előrelépett még egy pozíciót. Az eredménnyel természetesen elégedett volt, ugyanakkor megjegyezte, akár egy nyolcadik helyezés is benne lehetett volna a futamban, vagyis Fernando Alonso leelőzésével lehetett volna a középmezőny legjobbja is.

„Örülök, hogy pontot szereztem a csapatnak néhány kemény küzdelmet követően” – értékelt a leintést követően. „Végig jó volt a tempónk, a végsebesség pedig jó ahhoz, hogy a Kemmelben előzni tudjunk. És végül ez elég is volt az első tízhez.”
„Természetesen vannak pozitívumok. Ilyen például az általános versenytempónk és a gumikezelésünk. Szerintem egy pozícióval előbb is végezhettünk volna, ha egy kicsivel jobban hajtjuk végre a dolgokat a futamon, de most az a feladat, hogy felülvizsgáljuk ezt és javítsunk a folytatásra” – tette hozzá, majd azért dicsérte is csapatát.
„Amikor a futamra készültünk, akkor jó döntéseket hoztunk, hiszen a futamra hangoltuk az autót. Most néhány napig Spában maradok a nyári szünet előtt, hogy részt vegyek a Pirelli gumitesztjén” – zárta gondolatát.
