Visszavonulásának bejelentése óta szinte állandó téma, visszatér-e és ha igen, kivel a Red Bull, a Ferrari és az Aston Martin korábbi klasszisa. A találgatásokra ő maga is szolgáltatott okot, hiszen többször elmondta, nem tudja egyértelműen kijelenteni, végleges-e a búcsú.
Vettel neve legutóbb a szezon elején merült fel a Mercedes kapcsán, a csillagosok viszont egyértelművé tették, nem tárgyalnak vele F1-es versenyzői ülésről. Ezután némileg lecsendesedtek a visszatéréssel kapcsolatos találgatások és úgy tűnt, a korábbi négyszeres bajnok inkább a Le Mans-i 24 órás iránt érdeklődik: a Porsche autóját nemrég tesztelte is.
Az oe24 viszont ismét felkavarta az állóvizet legutóbbi cikkével, amelyben azt állítja, Vettel vissza akar térni a királykategóriába. Forrásként ráadásul a némettel hosszú évek óta jó kapcsolatot ápoló Helmut Markót jelölték meg.

A Red Bull tanácsadója már korábban is utalt rá, hogy beszélt korábbi versenyzőjéről az F1-es lehetőségekről, igaz, ők nem akarták autóba ültetni Max Verstappen mellé, mondván nem biztos, hogy ebből a felállásból „jól jönne ki”. Elhintette, a Mercedes is opció lehetett volna, de ők sem akarták Vettelt, az Audi viszont jó lehetőséget jelenthet…
Való igaz, a karikások továbbra is keresik Nico Hülkenberg csapattársát, Vettel pedig több szempontból is jó választásnak tűnhet. Amennyiben visszanyeri motivációját, nem kérdéses, hogy tud jól eredményeket szerezni, rutinja pedig nyilvánvaló.
Ezen felül nem mellékes az sem, hogy komoly érdeklődést generálna egy korábbi világbajnok szerződtetése, akinek esélyeit Mattia Binotto és Jonathan Wheatley kinevezése is javíthatja, előbbivel ugyanis a Ferrarinál, utóbbival pedig a Red Bull dolgozott együtt hosszú éveken át.
