A Magyar Nagydíjon szinte az egész hétvégét frusztráltan bosszankodta végig Max Verstappen, az utóbbi két versenyen jóval higgadtabban kezelte a tényt, hogy komoly problémái vannak a Red Bullnak. A címvédő a monzai újabb komoly vereségük után higgadt hangnemben beszélt a helyzetükről, ám ez még nem jelenti azt, hogy meg is békélt azzal.
Ha a kommunikációján kicsit változtatott is, a holland elvárásai ettől még ugyanolyan magasak, és ezt a monzai vasárnapon tett pár megjegyzése is szemléltette.
A legérdekesebb talán a verseny hajrájában hallott rádiózása volt. Verstappen a második kerékcseréje után már tudta, hogy be kell érnie a 6. hellyel, hiszen Lewis Hamiltontól 15 másodpercre volt, és nem is tudott nála jobb tempót menni, ráadásul az erőforrásával is voltak problémák, ami miatt nem használhatta a maximális teljesítményt. A futam ezen szakaszában mérnökén keresztül amolyan ébresztőt fújt a csapatának.
„A háttérben lévő emberek ébren tudnának lenni, ha kérhetem? Tudom, hogy ez egy sz** pozíció, de ettől még fontos”
– figyelmeztetett, amire Gianpiero Lambiase mérnök csak nyugtázta az üzenetét.
Verstappent a futam után kérdezték arról, mit akart ezzel sugallni. Elárulta, a hajrában egyszerűen nem kapta meg a szokásos információkat és üzeneteket, például arról, hogyan gazdálkodjon az energiájával.
„Ennek az akkumulátorom százalékához volt köze. Bizonyos módokban bizonyos szinteket használhatsz, és én lényegében láttam, hogy az akkumulátor teljesen feltöltődött, és egy ponton talán így átválthatnék gyorsabb módba.”
„Megkérdeztem őket, amire azt felelték: »Ó, igen, csinálhatod.« Ugyan már! Ezek egyértelmű dolgok, amiket kézben kéne tartanotok! Tudom, hogy nem versenyeztem senkivel akkor, de ez nem játszhatna szerepet! Ettől ez még egy F1-es verseny, ahol mindenből a maximumot kell kihoznod!”
– utalt arra Verstappen, hogy érzése szerint a Red Bull egyszerűen belealudt a reménytelenségbe.
A holland ezzel nem először fejezte ki a csapaton belüli szemléletmóddal szembeni elégedetlenségét. Azt még a Magyar Nagydíjon rótta fel, hogy egyesek nem veszik elég komolyan a csapat problémáit. Akkor úgy fogalmazott: „Egyeseknek talán fel kéne ébredniük.”
De nem ez volt az egyetlen megjegyzése Monzában, amivel jelezte, hogy többet vár a csapatától. A versenyképességük és az egyensúlyi gondjaik kapcsán előbb például kijelentette: „A dolgok jelenlegi állása alapján nem fogunk már több futamot nyerni. De ez van.”
Aztán amikor a problémák megoldásáról kérdezték, elhatárolta magát a tervezőktől és mérnököktől.
„Sajnos nem rendelkezem mérnöki vagy aerodinamikai képesítéssel, de ami a visszajelzéseket illeti, én már mindent elmondtam, amit tudtam. Most mindenki számára világos, hogy mit kell tennünk. A feje tetejére kell állítanunk az autót.”
„Tény, hogy már sok mindent elmondtam, és most a csapaton a sor, hogy előálljon sok változtatással” – sürgette meg a szakembereiket a címvédő, aki szerint ha nem javítanak már a helyzetükön, akkor mindkét bajnoki címüket el fogják bukni.