Gyanakvással figyelik a McLaren utóbbi versenyeken mutatott remek formáját az ellenfelek. Ahogy arról beszámoltunk, a Red Bull és a Ferrari is azt gyanítja, hogy a wokingi csapat és a Mercedes látványos formajavulásában meghatározó szerepet játszhat, hogy az eddigieknél messzebbre mentek el az első szárnyak rugalmasságának kihasználásában.
Lando Norris monzai pole-körének fedélzeti kamerás felvételén is egyértelműen kivehető (noha az első szárny alig látszik), hogy az MCL38-as vezetőszárnya az egyenesekben nagy tempónál és terhelésnél lefelé hajlik, majd amint lassít a versenyző, visszaugrik magasabb állásba.
Fastest lap, on the fastest track 🚀
Ride on board with @LandoNorris for his pole position lap in Monza 🇮🇹#F1 #ItalianGP @pirellisport pic.twitter.com/Ykmg9soTln
— Formula 1 (@F1) August 31, 2024
Az egyértelmű felvételeket látva a Red Bull és a Ferrari az FIA-hoz fordult magyarázatért: szeretnék tisztázni, hogy mi az álláspontjuk a jelenség kapcsán, mit tekintenek még megengedhetőnek, és hol húzzák meg a határt.
Alighogy nagyobb nyilvánosságot kapott az ügy, az FIA máris közleményt adott ki, melyben egyértelművé tette: egyik csapat szárnymegoldásának szabályosságát sem vonják kétségbe.
„Az FIA minden eseményen számos ellenőrzéssel (a felületek szabályossága, az elhajlás szabályossága) vizsgálja az első szárnyakat, tekintetbe véve az F1 technikai szabályzatát. Valamennyi első szárny megfelel a 2024-es szabályoknak”
– tette egyértelművé az FIA.
Jelezték, azok után, hogy Spában a szárnyakra irányított kamerák és a szárnylapokra ragasztott viszonyítási pontok elhelyezésével tüzetesen vizsgálni kezdték a szárnyak hajlékonyságát, le fogják vonni a maguk következtetéseit.
„A Belga Nagydíj óta az FIA további adatokat gyűjtött az első és a második szabadedzések során, hogy felmérhesse a menet közbeni viselkedésüket az FIA által jóváhagyott videókamera segítségével, ami az első szárny azon területeit vette, amik a FOM kameráin keresztül nem láthatók. Ez az eljárás legalább a Szingapúri Nagydíjig folytatódik, hogy valamennyi csapat fusson az FIA kamerájával különböző típusú pályákon (alacsony, közepes, nagy és nagyon nagy leszorítóerővel).”
„Ez a nagy adatbázis lehetővé teszi az FIA számára, hogy a lehető legobjektívebb következtetéseket vonja le a helyzetről, és számszerűsítse a pályán megfigyelt különböző mozgási minták közötti különbségeket” – bocsátotta előre a szabályozó testület.
Kiemelték, természetes, hogy az autók elemei nem lehetnek teljességgel szilárdak és rugalmatlanok. „Nincs olyan elem, amely végtelen szilárdsággal bír, és ez az oka annak, hogy szabályokba foglaltjuk a terheléses elhajlási teszteket. Az első szárny az évek során egy kihívást jelentő terület volt, mert az aerodinamikai terhelési minták eltérnek az egyes résztvevők között, és emiatt nehéz olyan terhelési vektort találni, ami valamennyi első szárnykonstrukciót le tudna fedni.”
„Az autó más területei, beleértve a hátsó szárnyat és a padlólemezek éleit, következetesebbek az aerodinamikai terhelési minták szempontjából a mezőny egészét tekintve, ezért könnyebb általános terheléses elhajlási tesztet kialakítani hozzájuk.”
A szövetség végül kilátásba helyezte a vonatkozó előírások módosítását, de csak hosszabb távon, vagyis nem 2024-re vonatkozóan. „Az FIA-nak jogában áll új teszteket bevezetni, amennyiben felmerül a szabálytalanság gyanúja. Nem tervezünk semmilyen rövid távú intézkedést, de mérlegeljük a helyzetet a középtávú és hosszú távú jövőt szem előtt tartva” – közölte az FIA.