A McLaren versenyzője az Olasz Nagydíj rajtja után egy bátor előzéssel hívta fel magára a figyelmet: a sikánnál a márkatársat, Lando Norrist utasította maga mögé (többek szerint az év egyik leglátványosabb manőverével).
A megmozdulás épp azért szolgáltat napok óta témát, mert Piastri a csapattárs ellen hajtotta végre, aki egyébként előbb áll a bajnoki tabellán és a McLaren jó formáját látva nem kizárt, hogy az utolsó futamokon már élesben harcolhat Max Verstappennel a bajnoki címért. Piastri ennek tudtában sem fogta vissza magát: esélye nyílt a győzelemre és oda is tette magát.
Voltak, akik emiatt bírálták őt, mondván rontotta Norris esélyeit és nem viselkedett csapatjátékosként, míg mások dicsérték, amiért mérlegelés és taktikázás helyett bevetődött és versenyzőként reagált. Az utóbbi csoportba tartozik a Sky Sports szakértője, Martin Brundle is.
„Tökéletes csapatjátéknak tűnt ez a McLaren srácaitól, akik jól eljöttek a rajtnál, megúszták a veszélyzónát elsőként és másodikként. De ez nem tartott sokáig” – írta a korábbi Forma–1-es versenyző szokásos hétvégi összegzőjében.
„Norris óvatos volt a sikánnál, Piastri pedig keményen bevágódott kívülről. Norris gyorsan kiengedte a féket, de Piastri ott maradt mellette, megelőzte őt, miközben majdnem összeértek. Norris egy kicsit megcsúszott, ami miatt lassabb volt a kigyorsítása. Charles Leclerc nem vesztegette az idejét és Lesmo felé haladva megszerezte a második helyet” – folytatta.
„Egyértelmű, hogy Piastrit nem érdekli Norris bajnoki esélye. Ezt Magyarországon is láthattuk, amikor az első kanyarban határozottan átvette a vezetést. A bennem élő versenyző csodálja ezt. Ezért nyert Piastri bajnoki címeket és ezért futamgyőztes az F1-ben. Az utolsó dolog, ami izgatja az, hogy Norris világbajnok lesz-e egy ugyanolyan autóval” – tette hozzá.
„Ez nem azt jelenti, hogy nem fogja segíteni, vagy nem segítette már itt-ott, de fontos, ha egy versenyzőnek ilyen a hozzáállása, ha megvan benne a gyilkos ösztön. Emlékszem, amikor kommentáltam a futamot, Magyarországon azt mondtam, nem tudom, hogy Piastri átadta volna-e az első helyet, ha Norris helyében van. Tudom, hogy sok világbajnok kegyetlen és önző volt, versenyeztem is ellenük” – zárta gondolatát.