Monzában sorozatban második hétvégén került két autójával a legutolsó rajtsorba a Sauber csapata, miközben továbbra is ők az egyetlenek a mezőnyben, aki még pont nélkül állnak 2024-ben. Már eleve nem is kezdték jól a szezont, a fejlesztési versenyben viszont még inkább teret veszítettek, miközben házon belül volt némi nyugtalanság is, hiszen az egymással harcoló Andreas Seidlnek és Oliver Hoffmann-nak mennie kellett.
A csapat új ügyvezetője Mattia Binotto lett, aki Monzában látogatott el először versenyre a Sauber alkalmazottjaként. A svájci születésű olasz fő feladatát az Audi 2026-os projektjének előkészítése, a német motorgyár és a gyári csapattá váló Hinwil összecsiszolása jelenti.
Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü az utóbbi hetekben elmondták, érzésük szerint a Sauber visszaesése mögött éppen az átállás áll: a figyelmüket túlságosan leköti az Audivá válás, és ezt az addig hátralévő szezonok sínylik meg. Bottas Monzában előrebocsátotta, 2025-ben sem vár jelentős változást a helyzetükben.
Binotto a főnökként tartott első sajtótájékoztatóján elismerte, az Audi a legkevésbé sem elégedett, ezért muszáj lesz már 2026 előtt elindulniuk felfelé.
„Nem engedhetjük ezt meg. A csapatnak a jövőben nyerő csapattá kell válnia, és ennek csak egy módja lehet: ha elkezd feljebb lépni, fejlődni. Muszáj edzenünk a jövőre”
– jelentette ki a korább Ferrari-főnök.
„Igen, mindenképpen javulnunk kell. Ez fontos számunkra, fontos a csapat számára. Fontos a márka számára, és fontos a partnereink számára is. Nem fogadhatjuk el a mostani helyzetünket.”
„Nem rejtegethetjük a tényt, hogy Zandvoortban utolsók és utolsó előttiek lettünk, hátrányban az előttünk lévőkkel szemben. Muszáj mindent megtennünk a fejlődésért. Egyensúlyoznunk kell a feladataink között rövid, közép- és hosszú távon. Egyáltalán nem érzem kényelmesnek a helyzetünket, nagyon fájó.”
„Ahogy mondtam, muszáj edzenünk és javulnunk, mert az erős alapokat nem lehet egy nap alatt lerakni. Ennek a csapatnak folyamatos fejlődésre van szüksége, minden egyes nap, lépésről lépésre. És ezt mielőbb el kell kezdeni.”
A gyári háttér és egy olyan nagy márka jelenléte, mint az Audi, papíron vonzó feltételeket jelenthet a jövő szempontjából. Beszédes ugyanakkor, hogy a versenyzők (és a szakemberek…) mégsem tolonganak a csapat ajtaja előtt. Az elmúlt hónapokban olyan nevek szerepeltek az Audi kívánságlistáján, mint Carlos Sainzé vagy, Esteban Oconé, ám előbbi versenyző inkább a Williamst, utóbbi pedig a Haast választotta. Ez övön aluli ütés az Audinak. A csapat jó eséllyel csak a hátrahagyott morzsákat szedheti majd fel.
Emellett a hírek szerint a motorprojektjük sem feltétlenül halad gördülékenyen, a csapattal is nyilvánvaló problémák vannak. Binotto – aki augusztus első napjával állt munkába – még csak ismerkedik a helyzettel, ám azt máris látja, hogy sok munka vár rájuk. „Pár hét alatt nem láthat az ember mindent. Az első benyomások megvannak, Hinwilről, a karosszériarészlegről, de Neuburgról és az erőforrásról is. Viszont nagyszerű embereink vannak. Egyértelműek a szándékaink és céljaink, nyerő csapattá akarunk válni. De sok a teendő. Ez az első visszajelzésem.”
„Olyan csapatok az ellenfeleink, akik már sok éve az F1-ben vannak. Nagy szervezetek. Nálunk nem ez a helyzet. Javulnunk kell az emberek, a szervezet, az eszközök, az eljárások, a létesítmények terén is. Össze kell állnunk Hinwillel és Neuburggal. És fontos a kultúra, a beállítottság is, mert ahhoz, hogy nyerő csapattá válj, szükség van a szemléletváltásra.”
A realitáshoz igazított célok
Mindeközben az Audi elnöke, a Binottót kinevező Gernot Döllner elismerte, az Audi már jobban látja, mekkora fába vágta a fejszéjét, és tisztában van vele, hogy talán több időre lesz szüksége, mint előzetesen gondolta. Binotto elődei még azt emlegették, hogy három év után szeretnének megérkezni az élmezőnybe.
„Hosszú távú projektként fogjuk fel az F1-es projektünket. Azóta, hogy csatlakoztam az Audihoz tavaly szeptemberben, kiértékeltük a projektet, és láttuk az alapfelállást. Ezek után egy kicsit átütemeztük az időrendet, hogy reálisabbá tegyük.”
„Nem árulhatunk el részleteket, és még beszélünk arról, hogyan alakítsuk, de úgy vélem, egészen realisták vagyunk az időt illetően” – fogalmazott a német.
Az elnökről korábban az a hír járta, hogy eleve nem nagy rajongója az Audi F1-es projektjének, amit még elődje készített elő és indított el. Döllner azonban hangsúlyozta, nem gondolták meg magukat a beszállás kapcsán. „Egyértelműen ez a megfelelő időpont. A döntést jól előkészítették két és fél évvel ezelőtt. Tavaly felülvizsgáltuk, és hisszük, hogy az F1 tökéletesen illik az Audihoz, a stratégiánkhoz, és örülünk ennek a projektnek, miközben tudjuk, hogy ambiciózus és idő kell hozzá.”
„Sosem kérdőjeleztem meg, hogy az F1 nagyszerű motorsportplatformot jelent, a motorsport csúcsát, csak felülvizsgáltuk a felállást, hogy helyes-e, aztán átvettük az irányítást a Sauber felett, és a második lépést a jövőorientált menedzsmentstratégia jelenti” – magyarázta a német, aki szerint a Mattia Binotto, Jonathan Wheatley vezetőpáros szerepköre egyértelmű és megfelelő a csapat szempontjából.