Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bearman fő célja a tanulás lesz

Bearman fő célja a tanulás lesz

Haas
Noha izgatott amiatt, hogy ismét részt vehet egy királykategóriás futamon – sőt ezúttal egy teljes hétvégén – ráadásul pont az egyik kedvenc pályáján, Oliver Bearman jelezte, Bakuban is a tanulás lesz a fő célja.

Az amerikai alakulat a múlt héten jelentette be, hogy Oliver Bearman veszi át Kevin Magnussen helyét az Azeri Nagydíjon, miután a dán eltiltásos büntetése miatt nem vehet részt a megmérettetésen. Ezzel a fiatal pilóta idén másodszor ülhet autóba egy királykategóriás futamon.

Először Szaúd-Arábiában kapott lehetőséget nevelőegyesületétől, a Ferraritól, miután Carlos Sainznak a pénteki edzésnap után vakbélgyulladás miatt vissza kellett lépnie a hétvégétől.  Bearman azóta több szabadedzésen is indult a Haasszal, sőt, azt is bejelentették már, hogy 2025-ben ő lesz az amerikai istálló egyik állandó pilótája.

Bearman ennek kapcsán a bakui verseny előtt arról beszélt, a tanulás és a 2025-ös „igazi” debütálásra való felkészülés lesz számára a legfontosabb, valamint az, hogy segítse csapata munkáját. Persze igyekszik kiélvezni a lehetőséget, főleg, hogy Baku az egyik kedvenc helyszíne.

Oliver Bearman (Fotó: XPB)

„Izgatott vagyok, amiért újra F1-es autóba ülhetek” – kezdte. „Izgatott vagyok, hogy először futhatok teljes hétvégét. Teljesítettem már szabadedzést a csapattal, de az, hogy most erre építve a hétvége során végig autóban ülhetek, nagyon izgalmas lehetőség számomra” – tette hozzá a fiatal versenyző, aki 2023-ban duplázott az F2-es azeri hétvégéjén.

„Ez az egyik kedvenc pályám, szóval tényleg nagyon izgatott vagyok. A szimulátorban már vezethettem és a pálya határozottan kihívásokkal teli. Nem állandó helyszín, szóval nagyon közel vannak a falak, nagyon szűk a hely, főleg a híres várrésznél” – magyarázta.

„Ez egy fontos pont, erre (hogy a pálya szűk) nagyon oda kell figyelni. Ügyelnem kell arra, hogy a lehető legkimértebben építsem fel a sebességet. Boldog vagyok, hogy sok kört tehetek az autóval, hiszen ez lesz az első teljes hétvégém. Ilyet eddig még nem futhattam” – zárta gondolatát a szaúdi futamon egyébként pontokat gyűjtő Bearman.

Oliver Bearman (Fotó: XPB)
Borítókép: Oliver Bearman (Fotó: XPB)

További tartalmak