Hetek teltek el úgy a Red Bull Adrian Newey távozásáról tett bejelentése után, hogy a média egy része biztosra vette, a szakember a Ferrarinál fog kikötni 2025-ben. Maranellóban épülő szupercsapatról, szupertanácsadói pozícióról találgatott a sajtó, valamint arról elmélkedett, hogyan segítheti hozzá minden idők legsikeresebb tervezője Lewis Hamiltont ahhoz, hogy nyolcszoros világbajnokká váljon és ezzel minden idők legsikeresebb versenyzőjévé is.
Frédéric Vasseur csapatfőnök a május első napján tett bejelentés után egyből London felé vette az irányt, hogy egyeztessen Neweyval, a hírek pedig arról szóltak, hogy a vörösök a pénzt sem sajnálnák a nekik már két-három alkalommal kosarat adó szakemberért. Aztán a tárgyalások egyszer csak megrekedtek, és arról kezdtek szólni a hírek, hogy a Scuderia kiszállt a versenyből.
Kedden biztossá vált, Newey új csapata az Aston Martin lesz, nem a Ferrari, az erről tett bejelentés után a brit Sky Sports pedig megkérdezte az évek során 13 egyéni és 12 csapatbajnoki címet szerző szakembert, miért mondott ismét nemet a Ferrarinak – ezúttal talán utolsó lehetőségként.
„Miután pár hónap elteltével eldöntöttem, hogy a Forma–1-ben akarok maradni, a Ferrarit mindenképpen számításba vettem. Nem csináltam titkot abból, hogy szerettem volna együtt dolgozni Fernandóval, és szerettem volna együtt dolgozni Lewisszal is. Miután külön csapatoknál vannak, mindkettő nem teljesülhetett…”
– mosolygott Newey, aki korábban egy interjúban valóban azt mondta, hogy bánja, hogy a munkatársainak számító versenyzők listájáról Fernando Alonso és Lewis Hamilton is hiányzott.
A versenyzők személye azonban csak egy tényező volt a sok közül. Newey rámutatott, a döntő szempontot másvalaki, az Aston Martin tulajdonosa, Lawrence Stroll és az ő lelkes ajánlata jelentette.
„Több oka is volt. Főleg az, hogy Lawrence részvényeket és partnerséget ajánlott, illetve hogy ennyire elhivatott volt. Emellett az a tény, hogy ő az utolsó és egyetlen csapattulajdonos a régi iskolából. Olyan, amilyen Frank Williams, Ron Dennis vagy Eddie Jordan voltak. Húsz éve ez volt a modell, és ma Lawrence az egyetlen, aki ezt a modellt követi.”
Bár voltak időszakok, amikor éppen a keménységéről is ismert Stroll személyét tartották a Neweyt elriasztó tényezőnek, a tervező szerint sokan félreismerik a kanadait. „A lényeg a bizalom. Lawrence mérhetetlenül lelkes, és valóban – hogy is mondjam – bombasztikus tud lenni… Ha viszont megismered őt, ez csak szenvedély, lelkesedés és elhivatottság. Amikor először találkozol valakivel, gyakori, hogy nem a megfelelő benyomást kapod róla. Viszont ő lenyűgöző. Nagyon elhivatott. Kész mindent feltenni egy lapra. A pályafutása során elért sikereit mind beválthatná és mehetne világ körüli útra, de ez nem ő” – méltatta újdonsült partnerét, akivel tulajdonostársak lettek.
Stroll lelkesedése számokban is kifejezhető. Newey egyes hírek szerint bónuszokkal együtt akár évi 30 millió angol fontot is kereshet, amivel a sportban dolgozó egyik legjobban fizetett brit lesz. Ezzel és a hírnevével (25 bajnoki címet szerzett az F1-ben töltött négy évtizede során) együtt nyomás is jár. Az Aston Martinnak kötelező lesz nyernie a megváltóként várt Neweyval, Newey-nak pedig kötelező lesz nyerő csapattá tenni az Aston Martint.
Ennek kapcsán ő azonban hangsúlyozta: „A nyomás mindig belőlem ered. Frank Williams sok évvel ezelőtt azt mondta, hogy én vagyok a boxutca legnagyobb versengője. Akkoriban nem igazán tudtam, hogyan értelmezzem ezt. Aztán egy-két év után kezdtem megérteni, hogyan értette. Nem vagyok benne biztos, hogy igaza is volt, de megértettem, hogyan értette.”
„Mindig nagy nyomást helyeztem magamra. Ahogy idősödtem, talán kicsivel kevesebbet, mint korábban, de ez a nyomás belülről jön. Persze ha az autó nem úgy teljesít, ahogy szeretnénk, az természetesen nyomást jelent. De a Forma–1-ben mindig megvan a nyomás. Ha nyersz, akkor az a nyomás, hogy folytasd, ha nem nyersz, akkor az, hogy nyerned kell” – magyarázta Newey.