A 2024-es szezon első futamai után sokan biztosra vették, az idei év is Max Verstappen és a Red Bull dominanciájáról szól majd, Miami viszont komoly fordulatot hozott. Az amerikai helyszínen a McLaren egy remek fejlesztési csomaggal állt elő, amire a bikásoknak nem volt erős válaszuk.
Noha a kihívó több alkalommal is „értékes pontokat” szórt el, az utolsó nyolc futam előtt lendületüket látva a konstruktőri győzelemre nagyon jók az esélyeik, de azt sem zárhatjuk ki, hogy Lando Norris ledolgozza hátrányát (ez jelenleg 62 pont) Verstappennel szemben és az egyéni küzdelmet is izgalmassá teszi az utolsó fordulókra.
Ezért szurkol, és ebben bízik a csapat korábbi kétszeres világbajnoka, Mika Häkkinen is, aki az előző hónapok eseményeit látva úgy érzi, a narancsosok már átugrották a Red Bullt és készen állnak arra is, hogy uralják az utolsó nyolc versenyhétvégét.
„Ők a legjobb csapat és szerintem most ez az egyik legizgalmasabb időszak. Kíváncsian várom, mi történik majd a szezon hátralévő részében” – kezdte a finn. „Dominálni fognak? Remélem, megteszik. Vagy a többiek is fejlesztik majd az autóikat? Nem gondolnám” – tette hozzá, majd kifejtette, miért nem hiszi, hogy korábbi csapata utolérhető.
„A McLarennek szerintem nagyszerű eszközei vannak, remek versenyzőik, tervezőik, menedzsmentjük. Elképesztő partnereik, akik finanszírozzák ezt a remek csapatot. Szóval nem hiszem, hogy bárki elkaphatja őket” – magyarázta.
Rámutatott arra is, hogy az istálló komoly lendületben van, hiszen 2023-ban a mezőny végéről kapaszkodtak fel, és most az övék a leggyorsabb autó. „Ha visszatekintünk az előző évekre, a McLarennek elég kevés sikere volt. Tavaly az utolsó sorba kvalifikálták magukat a szezonnyitón. Elképesztő látni, mennyire összeszedett a csapat.”
„Elképesztő munkát végzett a menedzsment azzal, hogy (a rosszabb időszakokban is) motiváltan tartották a csapatot. Elmondták, hogy igen, el fognak jutni a mezőny élére, de ehhez türelem kell és keményen kell dolgozniuk. Sok év kellett hozzá, de nézzék meg, hol tartanak most” – zárta gondolatát.