Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Igazi főnyeremény – de mi lesz a konkrét szerepköre Neweynak az Aston Martinnál?

Igazi főnyeremény – de mi lesz a konkrét szerepköre Neweynak az Aston Martinnál?

Aston Martin
Adrian Newey érkezik, de kije is lesz ő a gyakorlatban az Aston Martin nagy nevekkel telezsúfolt csapatának? Lawrence Stroll tulajdonos elmagyarázta új partnere szerepét.

Az már biztos, hogy Adrian Newey 2025 márciusától az Aston Martin F1-es csapatánál fog dolgozni. Hogy milyen minőségben? A britet általában főtervezőként szokás emlegetni, ám ez a régi időkből rajta ragadt megnevezés már a Red Bullnál sem volt igaz rá, hiszen a technikai részlegük vezetője (és nem a szó szerinti értelemben vett technikai igazgatójuk) volt. Új munkaadójánál kívülről nézve még bonyolultabbnak tűnik a szerepkörök összeegyeztetése, hála Lawrence Stroll utóbbi években végzett nagybevásárlásának, melyek révén legalább öt technikai igazgatói szintű szakember erősíti őket…

A helyzetet csak tovább nehezíti, hogy az angol kifejezésekkel illetett pozíciókat szinte képtelenség megfelelően magyar nyelvre fordítani és ezáltal igazán érthetővé tenni az azok által átölelt feladatköröket…

Ha a szervezeti piramist nézzük, Newey egészen magasra került. Tulajdonképpen a tulajdonos és elnök-vezérigazgató, Lawrence Stroll partnere lesz. A kanadai üzletember technikai partnereként (managing partner) és az istálló új részvényeseként mutatta be a pályafutása során eddig 25 bajnoki címben közreműködő szakembert.

„Adrian technikai vezető partnerként érkezik. Ő lesz a technikai csapat vezetője, és egy vezetője a cégnek is, partnerként és résztulajdonosként. Szóval én a technikai struktúrát rá bízom Adrianre, aki ehhez sokkal jobban ért, mint én.”

„Erős csapatunk van, olyanokkal, akik közül többekkel már dolgozott együtt Adrian. Napi szinten jelen lesz, teljes állásban, elkötelezetten a Forma–1 iránt, vezetni fogja és irányítani a csapatát” – mondta idősebb Stroll.

Newey korábbi Red Bull-os munkatársai közül Dan Fallows már a második teljes évét teljesíti Aston Martinnal, ő tölti be a hagyományos értelemben vett technikai igazgató szerepkörét, aki a különböző részlegeket (aerodinamika, teljesítményrészleg, tervezőrészleg, versenyrészleg) fogja össze, Mike Krack csapatfőnök alatt. Mellé fog csatlakozni Enrico Cardile az F1-es csapat technikai vezetőként (angolul CTO).

Felettük (és Krack felett is) áll a ranglétrán Andy Cowell, akit július elején a teljes Aston Martin-csoport ügyvezető igazgatójaként jelentettek be. Ő nemcsak az F1-es tevékenységeket, hanem az azon kívüli projekteket is irányítja. Ezt a szerepkört eddig Martin Whitmarsh töltötte be, aki többek között az új gyárépület létrehozásáért, de például a 2025-ös WEC-program indításáért is felelt.

A márciusban a csapat technikai ügyvezető igazgatójaként (angolul executive director – technical) bejelentett Bob Bell felelősségköre az új érkezőkkel már zavaros. Akkor azt közölték, hogy közvetlenül Mike Krack csapatfőnök beosztottja lesz, és ő felel a technikai, a mérnöki és a teljesítményrészleg működéséért is.

Nem lepődnénk meg, ha 2025-ig a fenti szerepkörök átalakulnának…

 

Megütötték a főnyereményt

Akárhogy is keverik és osztják le a lapokat, egy biztos, Newey maga a főnyeremény az Aston Martin számára, és Stroll akként is tekint rá. Ezt már a bejelentés pillanatában jelezte is. „Mindenképpen a legizgalmasabb hír az Aston Martin F1-es csapatának történetében, de talán összességében a Forma–1 legizgalmasabb híre is. Ahogy arról már hallani lehetett egy kis pletykát, Adrian Newey mindenekelőtt részvényesként, valamint a technikai partnerünkként fog csatlakozni a Forma–1-es csapatunkhoz” – mondta az üzletember.

Később hozzátette, soha vissza nem térő lehetőségnek tartotta Newey megszerzését, és végig úgy érezte, hogy az együttműködésük „meg van írva” odafenn. A pletykák kapcsán, miszerint Newey akár évi 30 millió angol fontos fizetést is kaphat, Stroll hangsúlyozta, egy ilyen szakember ebben a minőségében minden pénzt megér.

„Elmondhatom, Adrian egy alkalmi vétel. Már több mint negyven éve vagyok az üzleti világban, és sosem voltam ennél biztosabb a dolgomban. Ez nem egy befektetés. Ő egy résztulajdonos és partner. Ő a legjobb partner, akit a céghez hozhattam. A célunk, hogy nagyon hosszú ideig együtt legyünk itt. Szóval ez ahhoz képest, amit Adrian hoz a partnerségünkbe, egyáltalán nem drága.”

A tulajdonos nem fukarkodott a dicsérő szavakkal. „Adrian a legnagyobb a világon a szakmájában. Senki sem tudott annyi bajnoki címet szerezni, mint ő. Egy igazi úriember, egy győztes, egy versengő. Szenvedélyesen és elszántan nyerni akar, ahogyan én is és az épületben lévő emberek többsége” – mondta a sztártervezőről.

Adrian Newey és Lawrence Stroll (Fotó: Aston Martin)

A kérdésre, Newey jelenti-e az épülő csapatuk utolsó kockáját, elmondta: „A hat évvel ezelőtti kezdetek óta sok eleme volt a kirakósnak. Idehoztam az Aramcót partnernek, majd elértem, hogy a Honda kizárólagosan nekünk dolgozzon az új szabályok kezdete után következő öt évben. Adrian kulcsfontosságú, és a legnagyobb darabja a kirakósnak, a technikai vezetőség szempontjából mindenképpen, hiszen tudja, hogyan kell irányítani egy csapatot. Úgy vélem, ez végig fog gyűrűzni az egész szervezeten.”

Stroll szerint szükségük volt Neweyra ahhoz, hogy az évek óta rakosgatott elemeket most valaki összefogja és a helyére csúsztassa. „Hat éve kezdtük az utunkat ezzel a csapattal, egy sokkal szűkösebb épületben, szűkösebb feltételek mellett. Onnan indult ez az út. Nagyszerű vezetőket és embereket szerződtettünk közben. Mike Krack a csapatfőnökünk, ott van Tom (McCullough), Dan (Fallows), Éric (Blandin), Luca (Furbatto), Martin (Whitmarsh) is csatlakozott. Andy Cowell is. És összeállt egy fantasztikus vezetőkből álló csapat.”

„Az, hogy ezen feltételekre építünk, megmutatja az igazi szándékunkat. Olyan alapokra építkezünk, amik korábban nem léteztek a Forma–1-ben ilyen mértékben. Különleges, hogy száz százalékig itt építhetjük az autónkat, hogy a miénk az elmúlt húsz év első új szélcsatornája, ami nagyon fontos eszköz az autó gyorsabbá tétele szempontjából.”

„Ezeket most mind összerakjuk: az embereket, a feltételeket, és ehhez kerestünk egy technikai vezetőt. Már több éve kapcsolatban állok Adriannel, és ő azonosulni tudott a céljaimmal és elképzeléseimmel. Nincs még egy F1-es csapat, amely annyira készül a jövőre, mint mi. Nem lehetnék tehát ennél izgatottabb Adrian érkezésétől” – magyarázta a kanadai.

Borítókép: Fernando Alonso, Adrian Newey, Lawrence Stroll és Lance Stroll (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak