Már a múlt héten híre ment, hogy szeptember 10-én, vagyis e hét kedden nagy bejelentést tehet az Aston Martin. Adrian Newey érkezése a források szerint már kőbe van vésve, és mivel a múlt pénteken lejárt a Red Bull embargós időszaka, erről már hivatalos bejelentést is tehetnek a felek.
Az Aston Martin magyar idő szerint 12 órára hirdetett meg egy sajtótájékoztatót. Hogy mi lesz a téma, azt nem közölték, ám a komolyságát jelzi, hogy a csapat a hivatalos YouTube-csatornáján élőben fogja közvetíteni a technológiai központban tartott eseményt.
A várakozás szerint Newey érkezését jelenthetik be. A szakember állítólag 5 évre, évi 25-30 millió fontos fizetésért kötelezte el magát Lawrence Stroll csapata iránt, és az F1-en is túlmutató projektek részese is lesz a márkánál.
A brit Sky News mindeközben arról is beszámolt, hogy az Aston Martin két új befektetővel erősíthet, akik összesen 20-25%-os részesedést vásárolhatnak a csapat anyacégében, miközben egy nagyjából 2 milliárd angol fontról szóló befektetésbe kezdenek, melynek révén a tavaly átadott új silverstone-i gyárkomplexumot is ki tudja fizetni a csapat.
A gyárfejlesztésben az Aston Martin egyébként most zárta le a második fázist: a tavaly birtokba vett első új épület után most a második komplexumot is átadták. Emellett a múlt héttel elkezdték az új szélcsatorna üzembe helyezését is.
Bárhogy is lesz, az Aston Martin számára bizonyára komoly mérföldkövet jelent a mai nap. A csapat teljesen új alapokra helyezné önmagát a Forma–1 2026-ban beköszöntő új korszaka előtt. Az új gyárépület, szélcsatorna és szimulátor, valamint a gyári támogatást jelentő Honda-partnerség és az új környezetsemleges üzemanyagokat fejlesztő Aramco-megállapodás technológiai szinten járul hozzá ehhez; az elismert szakemberek szerződtetése (Adrian Newey, Enrico Cardile, Andy Cowell) a humán erőforrás terén; az új befektetők pedig pénzügyi szempontból segíthetik hozzá az istállót az igazi élcsapattá váláshoz és a remélt győzelmekhez, bajnoki címekhez.