Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ősellenségből csapattársak: Alonso örül, hogy ennyi év után végre Neweyval dolgozhat

Ősellenségből csapattársak: Alonso örül, hogy ennyi év után végre Neweyval dolgozhat

Aston Martin
„Ősellenségek” voltak, hamarosan együtt próbálnak újabb bajnoki címeket szerezni – Fernando Alonso nem is lehetne boldogabb, hogy végre együtt dolgozhat Adrian Neweyval.

Amikor Fernando Alonso a Forma–1-be került, talán még a Ferrari volt az uralkodó erő a sportágban, ám így is elmondható, Adrian Newey ugyanolyan nagy ellenfele lett az évek során, mint korábban a mindig az ő csapatai ellen küzdő Michael Schumachernek. 2005-ben az általa tervezett McLaren ellen küzdött az első bajnoki címéért (Renault-versenyzőként), aztán jött a Red Bull 2010-től 2013-ig tartó nagy korszaka, melyben Sebastian Vettel Newey-autókkal múlta felül az akkor ferraris spanyolt. Alonso azokban az években gyakran Vettel orra alá dörgölte, hogy valójában nem ő, hanem Newey a nagy ellenfele.

Alonso és Newey korábban elismerték, mindketten szívesen dolgoztak volna a másikkal az évek során, ám eddig nem volt rá lehetőségük. Mostanáig. 2025 márciusában ugyanis Newey Alonso csapatánál, az Aston Martinnál áll munkába, ahol onnantól közös erővel küzdenek majd – reményeik szerint a közös bajnoki címekért.

„Fernandóval természetesen sokat küzdöttünk egymás ellen sok éven keresztül. Amolyan ősellenségünk volt időnként. Közel kerültünk a megszerzéséhez a Red Bull-lal 2008-ban a 2009-es szezonra, de sajnos nem került rá sor, amiért nagy kár. Szóval folytatódott az egymás elleni küzdelmünk. Ő egy legendája a sportunknak, szóval már nagyon várom, hogy vele dolgozhassak”

– mondta Newey Alonsóról.

Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

A kétszeres világbajnok már korábban jelezte, igazi megtiszteltetés lenne számára, ha egy nap Newey-autóval versenyezhetne a Forma–1-ben. 2025-ben talán még túlzás lesz Newey-autónak nevezni az Aston Martint, 2026-ban viszont már az ő irányításával fog elkészülni az új szabályok szerint megalkotandó versenygép – ami jelen állás szerint akár Alonso utolsó F1-es autója is lehet.

„Sok éven keresztül versenyeztünk egymás ellen. Azt mondanám, ő inkább inspiráló volt számomra. Adriannek és az ő tehetségének, valamint autóinak köszönhetően szerintem mindannyian jobbak lettünk. Versenyzőként, mérnökökként, csapatokként mind emelnünk kellett a színvonalon annak érdekében, hogy versenyre kelhessünk vele. Ez most egy hihetetlen nap a csapat számára”

– mondta Alonso.

„Lawrence (Stroll) tervei kezdenek testet ölteni ezekkel az épületekkel, Adriannel, a Hondával, az Aramcóval, a új szélcsatornával. Egyértelműen ez a jövő csapata. Számomra pedig ez egy hihetetlen lehetőség lesz szakmai szempontból, hogy Adriannel dolgozhatok, miközben továbbra is zöld ruhát viselhetek. Hihetetlenül büszke vagyok erre.”

„Személyes szinten is hihetetlen lehetőség ezekkel az emberekkel dolgozni, mert nagyon sokat tanulhatsz tőlük. Lance-szel beszélgettünk pár hete arról, milyen lehetőséget kaptunk, hogy Lawrenc-szel és az Aston Martin embereivel dolgozhatunk együtt. Sokat tanulunk a pályán és azon kívül is. Emberként is jobbá válunk ettől” – fogalmazott a spanyol versenyző.

Fernando Alonso, Adrian Newey és Lawrence Stroll (Fotó: Aston Martin)

Ami a másik versenyzőt, Lance Strollt illeti, Newey elmondta, már valamelyes ismerős számára a kanadait. „Lance-ot kicsit már évek óta, a Forma–3-as időszaka óta ismerem, mert a fiam, Harry ugyanakkor versenyzett az F3-ban. Annak az évnek a második felében dominált” – mondta a tervező.

Stroll meghatározó mérföldkőnek érzi Newey érkezését.

„Ez egy óriási nap. A legizgalmasabb nap a csapat történetében. Adrian mindenkinél több bajnoki címet szerzett ebben a paddockban, és most zöldbe öltözik! Ez rendkívül izgalmas nap.”

„2026 már nincs nagyon messze. Teljesen új szabályok jönnek, sok új lehetőséggel, és mi egy hihetetlen csapatot építünk, nagyon sok tehetséges emberrel. Most Adrian is csatlakozik, ami nagyon izgalmas” – fogalmazott Stroll.

Borítókép: Fernando Alonso és Adrian Newey (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak