Minden idők egyik legizgalmasabb, legkiélezettebb, de egyben legellentmondásosabb bajnoki párharcát hozta a 2021-es szezon Max Verstappen, Lewis Hamilton, valamint a Red Bull és a Mercedes között. Végül a bikások nyerték, a vitatott abu-dzabi szezonfinálé után.
Adrian Newey belülről élte meg az akkori visszásságokat, és mint azt most a High Performance podcastnak adott hosszú interjújában elismerte, kettős érzései vannak a három évvel ezelőtti szezon kapcsán – éppen a viták és a sok politika miatt. „Ez elrontja az élvezeti értéket. A 2021-es bajnokság különösen piszkos volt a pályán kívül. Ennek részét képezte a kocsitest és az, amit szerintünk a Mercedes csinált, valamint az, hogy az FIA – mondjuk úgy – nem akarta ezt rendesen kivizsgálni. Ez frusztráló volt. Aztán ott volt a silverstone-i baleset Lewis és Max között.”
„El kell ismernem, akkoriban nagyon mérges voltam Lewisra, mert úgy éreztem, szándékos szakmai hibát követett el. Mai szemmel nézve már úgy látom, hogy addig a kanyarig végig kerék a keréken voltak, Lewis meglátott egy lehetőséget, elmérte, és történt, ami történt. Szerencse, hogy Max nem szenvedett komoly sérülést.”
„Ma már kicsit jobban értem, ami történt, és talán akkoriban túl szigorú voltam Lewisszal. De A Forma–1-re ez jellemző: annyira beszippant, hogy nagyon könnyen ellenségekké válhattok” – mondta Newey.
A britek által eltorzított imázs
Hogy mennyire, azt három éve végignézhettük Verstappen és Hamilton, Christian Horner és Toto Wolff, de a Red Bull és a Mercedes szurkolótáborai közti ellenségeskedés formájában is. Newey szerint az indulatokat az is csak erősítette, hogy a brit média hajlamos mostohagyerekként bánni a nem brit résztvevőkkel. Ezt ő a Red Bullnál a német Sebastian Vettel, majd a holland Max Verstappen esetében is megfigyelte.
„Max hihetetlenül érett, kiforrott és filozofikus. Nem hinném, hogy az emberek kívülállóként teljesen elismernék vagy értenék Maxot. Úgy, ahogyan Sebastiant sem értették. Megfigyelhető, hogy bizonyos fokig gonosznak állítják be, ami időnként mindkettejük számára nehézséget okozott, és nagyon igazságtalan volt. És ez kicsit a brit média miatt is van”
– magyarázta Newey a jelenségről, amiről korábban már Fernando Alonso is többször beszélt.
Konkrétan az F1 első számú közvetítő csatornáját, a brit Sky Sportsot is kiemelte, akik gyakran kapnak központi szerepet akár az F1 hivatalos közvetítésében is, de sokszor kapják meg kritikaként, hogy ehhez képest nem elég objektívek. Newey úgy érzi, nagy szerepük volt a Verstappenről élő téves kép formálásában is – például a brit Lewis Hamilton elleni 2021-es küzdelmük idején.
„A Sky-nak nagy befolyása van a világban, nagy a nézettségük, a nézőközönségük igazán nemzetközi. A közvetítésük viszont meg kell mondjam, meglehetősen nacionalista, és ennek lehet hatása. Az újságírásra manapság amúgy is jellemző, hogy vagy piedesztálra emelik az embert, vagy lerombolják őt.”
A 2021-es Abu-dzabi Nagydíj vitatott végjátéka egy FIA-versenyigazgató műhibájának eredménye volt, sokan mégis a Red Bullt és Verstappent vették célba miatta, így a történtek az ő megítélésükön is rontottak, sokan nem ismerték el az eredményüket, vagy akár csalónak állították be őket. Neweyt ennek kapcsán megkérdezték, Verstappen szerinte hogyan kezelte ezt.
„Max nagyon hisz magában, nagy az önbizalma – és ezt jó értelemben mondom, nem arroganciáról beszélek, mert Max nagyon hisz magában, de nem arrogáns” – mondta a tervező. „És mélyen gondolkodik, de nem hagyja, hogy ezek a dolgok hassanak rá. Szerintem nem igazán érik el. Képes kizárni ezeket és csak a munkájára figyelni, a feladatára, arra, amit szeret, a versenyautók vezetésére.”
A Mercedes képtelen elengedni Abu-Dzabit
Newey maga is így viszonyul ehhez. A kérdésre, rá volt-e hatással Abu-Dzabi negatív visszhangja, elmondta:
„Nem. Én úgy érzem, ez inkább a Mercedest érte utol. Ahelyett, hogy azt mondták volna, rendben, elfogadjuk és továbblépünk, hagyták, hogy ez hatással legyen a pszichéjükre. És ez érdekes. Persze ezt csak kívülről mondom, és lehet, hogy teljesen tévedek.”
Megkérdezték, szerinte hogyan hatott a Mercedesre a helyzet. Magyarázatával egyfajta kritikát is megfogalmazott – talán elsősorban Toto Wolff csapatfőnökkel szemben, aki az abu-dzabi vereségük utáni első sajtótájékoztatóját színpadias gyászruhában, komor arccal tartotta meg, majd utána is gyakran emlegette, hogy az FIA meglopta őket, Michael Masi versenyigazgatót pedig patologikus esetnek és egomániásnak nevezte.
„Egyszerűen nem tudták elengedni. Pszichológiai szempontból nem tudták elengedni. Amikor rossz versenyed van, amit mondjuk meg kellett volna nyerned, de az átkozott izé lerobbant az utolsó körben, nekem az ilyen esetekre van egy személyes szabályom, ha úgy tetszik. Borzalmas ilyenkor a reptéren és vasárnap este, de hétfő reggel felkelek, és újra rajta vagyok. Nem térhetek vissza úgy a gyárba, hogy magam alatt vagyok, nyomorúságosan. Az én szerepem az, hogy segítek motiválni egy csapatot, és nem mondom azt, hogy ez mennyire igazságtalan, vagy hogy megloptak minket és hasonlók… Ez nem segít, nem igaz?” – fogalmazott Newey.
Ami kiemeli Verstappent: tartalékkapacitás
A szakembert Verstappen kapcsán megkérdezték, mit mondana a háromszoros világbajnokról azon embereknek, akik félreértik vagy nem becsülik kellőképpen őt. „Azt, hogy nagyon intelligens, és hihetetlen képességgel rendelkezik, amiről szinte már azt érzed, hogy automatikusan képes vezetni az autót, de vezetés közben annyi kapacitása marad, hogy sokat tud gondolkodni az autó vezetési módján, a gumikezelésen, a beállítások variálásán, vagy ha bizonytalan, megkérdezi GP-t a rádión, hogy mit csináljon, miközben összefoglalja a problémát.”
„Még mindig lenyűgöz, hogy mennyire képes olvasni a versenyeket. Erre Fernando is képes. Egyszerűen olvassák a versenyt, de fogalmam sincs, hogyan csinálják, miközben ennyi teendőjük van.”
„Ez ritka, és csak a legjobbak képesek rá. Hatalmas tartalékaik maradnak. Nem lenne igazságos néven nevezni őket, de vannak versenyzők – és ezt elég könnyű megállapítani egy F1-es versenyt figyelve –, akiknek nem marad túl sok kapacitásuk. Ők azok, akik balesetekbe keverednek, ütköznek és hasonlók, mert nem marad semmijük. Képesek vezetni az autót, képesek egy időmérős kört menni, de meglepődnék, ha ezek a fickók képesek lennének bajnokságot nyerni” – állította szembe a különleges bajnokokat a csak jó versenyzőkkel.