Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az Aston Martin kinyitotta, Verstappen nem csukta be – ezt mondta Neweyról és a jövőről

Az Aston Martin kinyitotta, Verstappen nem csukta be – ezt mondta Neweyról és a jövőről

F1
Előre tudta Max Verstappen, melyik csapatnál fog kikötni Adrian Newey. De kiköthet-e ő is ugyanott a jövőben?

Ez most valami új kezdete. Nemcsak Adrian Newey, hanem a Forma–1-es sajtó számára is. Csupán két hét telt el azóta, hogy a Mercedes Andrea Kimi Antonelli szerződtetésének bejelentésével elcsitította a Max Verstappen esetleges érkezéséről szóló találgatásokat, máris itt az új irány: Max Verstappen az Aston Martinnál?

Newey érkezésének keddi megerősítése óta már nem a Mercedesszel, hanem az Aston Martinnal boronálják össze a címvédőt. Érthető, hiszen valamennyi eddigi F1-es győzelmét és bajnoki címét egy Newey-autóban ülve szerezte, jól meg is értik egymást a szakemberrel, akinek távozásában ráadásul lehetett szerepe Christian Horner személyének, a csapatfőnökkel pedig már a Verstappen-tábor is volt jobb viszonyban…

Olaj volt a tűzre, hogy a bakui csütörtöki sajtónapon Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke jelezte, az ő ajtajuk nyitva áll Verstappen előtt, vagyis nem zárta ki, hogy valamikor a háromszoros világbajnokot is szerződtessék.

Verstappent ezek után megkérdezték, mit gondol az Aston Martin-lehetőségről most, hogy Newey csak vonzóbbá teheti azt.

„Ami engem illet, megvannak a magam bajai már idén is, és most csak ezzel foglalkozom. Hogy mi lesz a következő pár évben, szerintem most amúgy is mindegy. Szeretnék jobb hétvégét itt, mint Monzában. A következő éveket pedig majd meglátjuk”

– mondta Verstappen.

A Krack által kinyitott ajtót mindenesetre ezzel nem csukta be.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Ha a saját jövőjéről nem is, Neweyéról azért beszélt. „Nem lepődtem meg, mert tudtam, hogy így lesz” – mosolygott, amikor az Aston Martin bejelentéséről kérdezték.

„Én nem igazán tudom, hogyan működik az a csapat, de örülök Adriannek. Röviden beszéltem is vele. Ez egy másfajta kihívást jelent. Régóta a csapatunknál volt már, és megértem, hogy új kihívásra volt szüksége. Tudom, hogy Lawrence (Stroll) gőzerővel dolgozik, hogy sikeressé váljanak, és remélem is, hogy sikeresek lehetnek.”

A Red Bull eközben kevésbé sikeres, amióta kiderült, hogy Newey távozik. A szakember elárulta, a Japán Nagydíj táján döntött el, hogy elhagyja a Red Bullt, és azóta nem is folyt már bele a csapat munkájába. Ez azt jelenti, hogy április első felében kivonták a forgalomból, ami pedig csak még inkább erősíti a gyanút, hogy a kiválásának igenis lehet némi hatása a csapat azóta látott visszaesésére.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty Images)

Verstappent megkérdezték, milyen hatással volt Newey távozása rá és a Red Bullra. „Nehéz megmondani. Ha egy ponton úgy dönt, hogy távozik, egyszerűen tovább kell lépned. Sok sikert értünk el együtt, de nem ragadhatsz a múltban, előre kell tekintened. Próbáljuk ezt tenni. Volt pár nehéz hétvégénk. Próbáljuk jobban megérteni az autót és versenyképesebbé válni” – mondta a holland.

Hozzátette, reményei szerint boldogulni fognak, és kimásznak ebből a gödörből. „Nehéz megmondani, hogy lesz-e fordulópont. Csak azt remélem, hogy most helyes irányba fordulunk. Aztán hogy meddig fog tartani, azt nem tudom. Remélem, hogy tudunk fordítani dolgokon. Nem várom azt, hogy visszatérünk oda, ahol év elején voltunk, mert természetesen mindenki fejlődött közben, de hiszem, hogy összességében jobb munkát tudunk végezni, mint Monzában és a legutóbbi versenyeken” – fogalmazott a bajnoki éllovas.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty Images)

További tartalmak