Idei harmadik győzelmét aratta Monzában a Ferrari, de a Monacói Nagydíj óta az elsőt. Ezzel egy igen nehéz időszakot zártak le. A Barcelonában bevetett fejlesztéseik tévútra vitték őket. Az autójuk pattogni kezdett, négy hétvégéjükbe telt csak az, hogy megértsék a problémát, aztán továbbiakba, hogy megoldással álljanak elő. Monzában vetették be a reakciót jelentő új padlólemezüket, ami elsőre jól muzsikált.
Charles Leclerc győzelmével és Carlos Sainz negyedik helyével a vörösök szerezték a legtöbb pontot Olaszországban, és bár kevesebb szó esik róluk, ezzel ők is közelítettek a konstruktőri tabellán éllovas Red Bullhoz. Jelenleg 39 pontra vannak, így még nekik is minden esélyük megvan a bajnoki címre.
Sainz nem tagadja, ez az év közepén látott hullámvölgyük tükrében váratlan. „Igen, meglep, mert nem tudom, hány futam telt el Monaco és Monza között, de talán a szezon harmada. Erős volt az évünk első harmada, rossz a második, és most jön a harmadik. Gyenge volt a szezon közepe, de még így is harcban vagyunk. Ez megmutatja, milyen magasra jutottunk a versenyek kivitelezése terén, és hogy képesek vagyunk akkor is sok pontot szerezni, amikor az autó nem teljesít olyan jól, mint a szezon első felében vagy Monzában. Ez tartott minket versenyben” – dicsérte meg a csapatát Sainz.
Aztán magukat is vállon veregette.
„Emellett a két versenyző is jól teljesít, hiszen mindketten kiegyensúlyozottak vagyunk. Mindig egymás mellett állunk, mindig segítjük egymást, mindig pontokat szerzünk, mindent kihozunk az autóból. Szerintem együtt erős évet teljesítünk, és a jó versenykivitelezés mellett ez tartotta versenyben a csapatot ebben a nehéz szezonban.”
„Meglátjuk, hogy tudunk-e ugyanúgy teljesíteni, mint Monzában és Monacóban, és akkor tovább küzdünk érte.”
Nem véletlenül emelte ki a monzai teljesítményüket. Elismerte, egyelőre számukra sem világos, hogy a Ferrari tényleg egyenesbe jött-e, vagy lesznek még nehézségei más pályatípusokon. „Nem tudom, hogy előrelépés volt, vagy csak egy pálya, ami kedvezett az autónknak. Tavaly pole-ban álltunk egy rossz autóval is. Idén nem lett meg a pole, de nyerni tudtunk. Nem tudom, mi a valóság: a fejlesztések működnek, vagy csak a pálya fekszik jobban az autónknak?”
Sainz szerint három pálya kedvezhet igazán a Ferrarinak a hátralévő nyolc közül. Az egyik a bakui. „Sok itt a kilencven fokos kanyar, nem úgy, mint Zandvoortban, ahol hosszú kombinációk vannak. Zandvoort egy gyenge pályánk, itt remélhetőleg jók leszünk, és lesz esélyünk. Lesz pár pálya, amin szerintem jó hétvégéket futhatunk.”
Hozzátette, a bajnoki esélyük annak függvénye, mit hoznak ki az autóból az átlagosabb pályákon.
„Próbálkozni fogunk. Másfajta pályákon is javulnunk kell: Austinban, Brazíliában, Katarban, Abu-Dzabiban, a normál pályákon. Ha ezeken is jobbak leszünk, lehet esélyünk. Ha ezeken is annyira le leszünk maradva, mint Spában vagy Magyarországon, az azt jelenti, hogy sok még a teendőnk.”
Találgatni viszont inkább nem mer. „Versenyről versenyre haladok. Amikor egy tizedre vagyunk egymástól, képtelenség jósolni, hogy melyik helyekért fogsz küzdeni. Egy tizeddel az élen lehetsz vagy hátul. Nem tudhatod. Szóval minden olyan pályán, amelyek jobban fekhetnek nekünk, csak próbáljuk kihozni a legjobbat, próbáljuk jól kivitelezni a hétvégét, és a nehezebb hétvégéken meglátjuk” – tekintett előre.