„Baku-szakértőnek” nevezte Charles Leclerc-t Carlos Sainz az Azeri Nagydíj csütörtöki sajtónapján. Nem véletlenül: 2021 óta mindhárom versenyen ő rajtolt a pole pozícióból az utcai pályán, ráadásul 2023-ban a sprintfutam pole-ja is az övé volt. Bevallottan szereti is Bakut, ami díjazza a kockázatvállalást, de büntet minden hibát.
Leclerc-nek pénteken mindkét oldalból kijutott. Az első szabadedzésen csak 11. kört ment, mivel a 14-es kanyarban a falba csúszott. A Ferrarijának elejét törte össze.
„Az ütközésről nem sok mindent lehet mondani. Egy kicsit túlságosan a pálya jobb oldalán fékeztem, még elég piszkos volt, blokkoltam, és már túl késő volt jobbra fordulni, ezért a falba csúsztam. Nem volt nagyszerű kezdése a hétvégének, de még így is nagyon magabiztos voltam az autóban, szóval nem volt több probléma”
– mondta az incidensről Leclerc, akinek hibája a 2019-es időmérőst idézte.
A csapat szerelői időben megjavították az autót, ám a második edzés elején újabb probléma jött: Leclerc furcsának érezte a kormányzást, mintha elferdült volna valami. Pörlekedett is egyet a mérnökével, aki elsőre azt mondta, még nézik az adatokat, hogy mi lehet a gond. „Srácok, én így nem vezetem tovább ezt az autót! Képtelenség, hogy nem látjátok az adatokból. Teljesen el van ferdülve” – korholta csapatát a rádión.
„A második szabadedzés elején már tényleges problémám volt az autón, ezt láttuk is később, miután kiálltam. Kicseréltük az adott részt. Semmi köze nem volt a korábbi balesethez, szóval a szerelők igazán jó munkát végeztek. Egyszerűen egy új elemmel adódott gond, amit feltettünk az autóra. Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, de nagyon furcsává tette a kormányzás érzését” – magyarázta Leclerc.
A kérdéses alkatrész kapcsán hozzátette: „Csak kicseréltük az alkatrészt, aztán mentünk, és minden rendben volt. Meg is tartjuk a hétvégére. Általában nem gyakran cserélgetjük.”
Leclerc a fennakadások után visszatért a pályára, majd egy friss szett lágy gumin megfutotta a nap leggyorsabb körét. Sergio Pérezt 6, Lewis Hamiltont 66 ezredmásodperccel előzte meg. Elsőségét árnyalja, hogy az élmezőnyből ő futotta a legkésőbb a gyorskörét, vagyis nála volt a legjobb állapotban a pálya.
A ferraris szerint magával az autóval minden rendben volt a javítások után, a vezethetőséggel és a tempóval is elégedett volt. „Csak nem mentünk annyi kört, amennyit szerettünk volna. Szerencsére csak péntek volt, és amúgy versenyképesek voltunk.”
A monzai győztes óvatos az esélyeik kapcsán, de úgy érzi, vannak tartalékok a Ferrariban. „Nagyon szoros, de nagyon nehéz megmondani a különböző motormódokkal.”
„Szeretem ezt a pályát, és a múltban gyorsak is voltunk rajta, de ez nem jelenti azt, hogy holnap is azok leszünk. Dolgoznunk kell az autón, elég sok dolgon javíthatunk. A vezetésemen is lehet még sokat javítani. De gyorsak vagyunk. Ez egy jó jel. Remélhetőleg holnap még jobb lesz”
– mondta a monacói.
Carlos Sainz a másik Ferrarival a 4. időt autózta délután, 0,466 másodperccel maradt el csapattársától. Délelőtt 5. volt, 0,6-es hátránnyal. Az edzéseken több alkalommal is láthattuk a bukóterekből visszatolatni.
„Igen, sok kicsúszásom volt, de mindenkinek” – mondta a spanyol. „A pálya nagyon piszkos és csúszós volt. Öt másodperccel lassabbak voltunk, mint tavaly.”
„Nagyjából végigmentünk az egész programon, de volt pár problémánk a fékekkel az első szabadedzésen. A másodikra sikerült javítanunk rajta. Emellett a nyakamat sem érzem százszázalékosnak. Elég rosszul aludtam tegnap, és szinte nem is tudom mozgatni… De sikerült végigcsinálnom a napot, és készen állok a holnapra.”
A folytatás kapcsán Leclerc-hez hasonlóan ő is bizakodó. „Nehéz megmondani, mert senki sem rakott össze jó köröket. Holnap derül csak ki, hogy ki hol áll, amikor mindenki felrakja a lágy gumikat a Q1-ben, a Q2-ben és a Q3-ban. Hisszük, hogy vagyunk olyan gyorsak, mint a Red Bullok, a Mercedesek és a McLarenek. Rendkívül szoros lesz. A gumik előkészítésén fog múlni, a kör összerakásán, azon, hogy a megfelelő pillanatban vagy a megfelelő helyen a pályán, a sárga zászlók és piros zászlók előtt. Reméljük, hogy jól jön ki nekünk” – tekintett előre Sainz.