A Williams a Holland Nagydíj után döntött el, meneszti Logan Sargeantet és pár nap „gondolkodás” után azt, hogy argentin juniorjuk, Franco Colapinto kap lehetőséget az utolsó kilenc versenyhétvégén. Első bevetésére Monzában került sor – igencsak rövid felkészülési idő után.
A fiatal pilóta többször el is mondta, a most következő Azeri Nagydíjra sokkal felkészültebben érkezik majd, hiszen nem néhány nappal a start előtt közlik vele, hogy autóba kell ülnie. A hirtelen beugrásnak többek között „fájdalmas” mellékhatása is volt, Colapinto ugyanis a leintés után jelezte, korábban soha egyetlen versenyén sem érzett olyan fájdalmakat, mint Monzában.
Az azeri sajtónapon felfedte, ez többnyire az üléshez és az üléspozícióhoz kapcsolódott, amin az Olasz Nagydíj utáni időszakban sikeresen változtattak, második versenye előtt tehát emiatt sem aggódik már annyira.
„Változtatnom kellene a testemen is” – kezdte. „Eddig sosem vezettem még karbon-ülésben, ami tényleg nagyon-nagyon merev. Nem is tudom… olyan, mintha egy falon ülnél. És bár az üléspróbákon teljesen átvizsgálnak és hozzád igazítják, azt hiszem, néhány részleg az esetemben még nem volt tökéletesen megformázva.”
„De most nagyon jól dolgoztunk a csapattal és szerencsére teljes mértékben megoldottuk a problémát. Szerintem most sokkal jobb lesz. Ha pattog az autó, akkor azt mindig érezni fogod, de szerintem ez rendben volt” – magyarázta.
Végül megjegyezte, ő is mindent megtett az előző napokban, hogy fizikai állapota is javuljon. „Az edzést és a hozzáállást illetően boldog vagyok. Az F1-ben általában a nyak helyzete a legkeményebb. Ez elég durva része a sportnak. De jól reagált, ami azt jelenti, hogy remekül dolgoztunk az edzések során. És igen, most az ülés is tökéletesnek tűnik. Ez nagyon jó hír” – fogalmazott.