Az alaphelyzet egyszerű: nyolc futammal a szezon vége előtt még Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak is van matematikai esélye Max Verstappen legyőzésére és a világbajnoki címre, a gyakorlatban viszont a 62 pontos hátrányban lévő britnek sokkal jobbak a kilátásai erre, mint a 106 pontra lévő ausztrálnak. A McLaren ebből kiindulva úgy döntött: hogy a legtöbbet hozzák ki a lehetőségeikből, mostantól Norrist fogja támogatni. Például az olyan helyzetekben, mint a monzai, ahol az első körben a brit a csapattársa által indított agresszív manőverrel két pozíciót veszített.
Andrea Stella csapatfőnök a brit Sky Sportsnak csütörtökön Bakuban részletesen elmagyarázta, mik az új irányelvek, és miért érzik szükségesnek a bevezetésüket.
Monza tanulsága és a bajnoki esély
Stella elismerte, az Olasz Nagydíjuk az első kör nem úgy alakult, ahogy azt az első rajtsort kibérlő csapata érdekei kívánták volna, és ebből megtanulták a leckét. „Monza után megvizsgáltuk az első kört Landóval és Oscarral.”
„Megnéztük, mit csinálhattunk volna jobban, hiszen ha az első két helyen érkezel egy kanyarba, de az első és a harmadik helyen jössz ki belőle, akkor nem biztos, hogy a csapat érdekei szerint jártunk el. Márpedig a fő célunk a csapat érdekei szerint eljárni.”
„Nagyon pozitív és konstruktív megbeszélés volt, és mind feltettük a kezünket, azt mondva: jobban kellett volna csinálnunk. Együtt tanulunk, és ez lesz az alapja annak, ahogyan az év második felét közelítjük meg.”
Stella szerint Monza azonban hozott még egy fontos felismerést: azt, hogy a tavaly gyenge pályájukon is versenyképesek, győzelemre esélyesek voltak, és ezért minden esélyük megvan arra is, hogy mindkét bajnokságot megfordítsák. Ez a helyzet szülte a csapatsorrend szükségességét. „A másik kérdést azt jelentette, hogyan fogjuk megnyerni mindkét bajnokságot, hiszen a McLaren luxushelyzetben van: két nagyon versenyképes első számú versenyzőnk van.”
„Hogy mi változott? A szezon kétharmada után megnézzük a bajnoki állást, és egyértelműen versenyben vagyunk, a konstruktőri bajnokságban és az egyéni bajnokságban is. Landóval és Oscarral egyetértettünk abban, hogy Lando van a kedvezőbb helyzetben, ezért megpróbáljuk, és támogatjuk Landót, amikor szükséges, főleg az ilyen ötven-ötvenes helyzetekben. Ezek most Lando territóriumát jelentik.”
A csapatfőnök utalt rá, hogy a mostani szabályok nem véglegesek. „Aztán meglátjuk, hogy ezzel az eljárással még reálisabbá tudjuk-e tenni a bajnoki törekvésünket. Pár verseny után ki fogjuk ezt értékelni, és meglátjuk, hol tartunk.”
Mit jelent ez a gyakorlatban?
A Sky Sports szakértője, Karun Chandhok három gyakorlati helyzettel szembesítette Stellát. Megjegyezte, az elmondottakból az jön le, hogy a McLaren a monzaihoz hasonló esetben mostantól megtiltja Piastrinak, hogy támadja Norrist. Feltételezte, hogy a bajnoki második helyezett a stratégiai döntéseknél is elsőbbséget fog élvezni. Annak kapcsán viszont bizonytalan volt, mi történne akkor, ha egy futam végén Piastri állna az élen, és az utolsó körben ott loholna a nyomában Norris, akinek nagy szüksége lenne arra a 7-tel több pontra…
„Ez jó összefoglalása annak, amit tenni fogunk” – mondta Stella. „Semmiképpen sem akarunk a monzaihoz hasonló helyzetet. Ha nehéz stratégiai döntést kell hoznunk, akkor inkább Lando lesz előnyben. Ami az utolsó helyzetet illeti, nyerni akarunk, mindkét bajnokságot meg akarjuk nyerni, de a helyes módon akarjuk megnyerni. És szerintem a helyes út az, hogy megvizsgáljuk, mik az értékeink.”
„Az első számú elvünk, hogy mindig a csapat érdeke az első. De emellett sportszerű csapat is akarunk lenni, fontos számunkra a sportszerűség, az, hogy mindkét versenyzőnkkel szemben igazságosak legyünk, és a jövő szempontjából a kohézió is fontos nekünk.”
„Ami a kérdést illeti, a megbeszélésünk során megkérdeztük Landót: szeretnél helycserét egy ilyen helyzetben? És az az érdekes, hogy Lando azt mondta: »A pályán akarok nyerni. Nem úgy akarok bajnok lenni, hogy folyamatosan engedményeket kapok.« Ez a mi értékrendünk. Érdekes módon Lando és Oscar is ezt az értékrendet vallja.”
Mindez jelzi, a győzelem átadásának kérdése továbbra is nyitott kérdés maradt a McLarennél. Stella szerint egyszerű okból: minden a helyzettől függ. „A Forma–1 nagyon összetett, a helyzetek sosem ugyanolyanok, mint amilyennek elképzeljük. Mert mi van akkor, ha Lando sokkal gyorsabb egy ilyen helyzetben? Ez ugyanazon helyzetnél egy újabb variációs lehetőséget teremt” – hívta fel a figyelmet. „A hétvége során el fogunk beszélgetni, mérlegelni fogjuk a helyzetet szombat este, vasárnap, és aztán dönt a boxfal. De a lényeg, hogy az irányadó a helyzet értelmezése lesz.”
Csapatutasítás a szezonzárón?
A győzelem átadásának kérdése az év végi Abu-dzabi Nagydíjon is előjöhet. Stella 2007-ben a Ferrari mérnöke volt, amikor a mindent eldöntő Brazil Nagydíjon a csapat arra kérte az egész hétvégén leggyorsabb Felipe Massát, hogy adja át a vezető pozíciót Kimi Räikkönennek. A finn nyert és bajnok lett.
Stella szerint ilyen forgatókönyv náluk is lejátszódhat, ám hangsúlyozta, ez nem mond ellent a fentieknek és annak, hogy Norris sem akar ajándékgyőzelmekkel bajnok lenni.
„Különbség van aközött, hogy logikus-e vagy hogy szisztematikusan ezt tesszük. Ha egy engedmény azt eredményezi, hogy az egyik versenyző világbajnok lesz, akkor annak van értelme Oscar szempontjából is. És ezzel megint csak megfelelünk az alapelveinknek” – utalt arra, hogy a csapat egyéni bajnoki sikerét Piastri is akarja, így ha ehhez egy győzelemről kell lemondania, meg fogja tenni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy minden győzelemről le kell mondania.
Nem túl bonyolult ez?
A McLaren sportszerűséghez való ragaszkodása egyfelől becsülendő törekvés, másfelől felveti a kérdést, nem bonyolítják-e túl a saját életüket azzal, hogy képtelenek egyszerűen csak kimondani, hogy idén Norris az első számú versenyzőjük. A forgatókönyv és kiskapu láthatóan rengetegféle van, és ez akár melegágya lehet a futam alatti kavarodásnak, melyben nem lesz teljesen világos a résztvevőknek, éppen melyik irányelv szerint is kéne eljárniuk.
Stella szerint ez hibás megközelítés. Az olasz éppen a bonyolultságot és a rugalmasságot tartja a megfelelő helyzetkezelés kulcsának. Hogy miért? Rámutatott, Piastrit nem lehet csak úgy lefokozni, mert a jövőben lehet, hogy éppen mögé kell majd beállniuk. Az első számú alapstátuszához tehát még alkalmi segítőként is ragaszkodni akarnak. „Ez fordítva is lehet jövőre. De közben még nyolc futam van hátra, és Oscar joggal vetheti fel, hogy még neki is van matematikai esélye a bajnoki címre” – utalt arra a csapatfőnök, hogy ha történne valami, akár már idén fordulhatna a kocka, és Piastri is esélyessé válhatna.
„Ez tehát összetett. Meg kell próbálnunk nem túlságosan leegyszerűsíteni dolgokat, csak azért, mert ez egy jó történet, egy nagy vita alapja.”
„Ha egy csapatot irányítasz, el kell fogadnod, hogy időnként adott a bonyolultság, és azt kell kezelned, máskülönben szembemész a saját alapelveiddel”
– indokolta, miért esetenként fogják megvizsgálni, mikor mi a teendőjük.
Hangsúlyozta, az valójában előny, hogy egyáltalán ezen kell gondolkodniuk, hiszen azt jelenti, hogy két egy szinten álló versenyzőjük van. „Ezt a problémát önmagunknak teremtettük azzal, hogy a csapat jól fejlesztette az autóját, illetve hogy szerződtetett egy olyan versenyzőt, mint Oscar, aki egy másik első számú versenyző. Nagyon keményen megdolgoztunk azért, hogy ilyenfajta problémánk legyen, és most csak próbáljuk a lehető legjobban kezelni. De fontos, hogy igazságos, sportszerű módon kezeljük.”
Leegyszerűsítve: a McLaren döntött úgy, hogy szerződteti a Norrisra veszélyt jelentő Piastrit, és ha már erre az útra lépett, végig akarja járni, elfogadva, hogy Piastriból nem csinálhat menet közben másodhegedűst. Ha ezt tenné, azzal a korábbi döntésével menne szembe.
És mi lesz Piastri lelkével?
Piastri nyilatkozataiból kiderül, nehezen fogadta el a szerepét: a logikáját érti, de ettől még fájó lehet számára bizonyos esetekben. Stellát megkérdezték, nem tart-e attól, hogy e lépéssel aláássák tehetségük önbizalmát vagy rossz hatással lesznek a versenyhétvégékhez való hozzáállására.
„Ezt a kérdést fel kell tennünk magunknak. Ezért is beszélgetünk sokat a versenyzőkkel, és ezért nem vonunk le végleges következtetéseket” – mondta.
„Sokat beszélünk velük, mert biztosítanunk kell, hogy ez egy olyan terv, amivel mindenki egyet tud érteni. Nem ideális, mert amikor két versenyződ is nyerhet versenyt, végül akkor is csak az egyikük nyer. Ez nem lehet ideális, de csapatként gondoskodnunk kell arról, hogy a csapat szemléletmódjával mindenki azonosulni tud.”
Stella célja tehát, hogy eljussanak arra a szintre, hogy Piastri segítségnyújtása ne egy parancsra érkező reakció legyen, hanem egy logika és közös célok által vezérelt belátás. „Én nagyon büszke vagyok Oscarra és Landóra, mert mindketten nyerni akarnak, de mindketten megértik, hogy eljön az idő, amikor mindkettejüknek tenniük kell valamit, és ezért készek segíteni egymást” – emelte ki a csapatvezető.