Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„McLaren-rajongóként dühös lennék. Eszményinek hangzik, de ez az F1! Nyerni vagy itt!”

„McLaren-rajongóként dühös lennék. Eszményinek hangzik, de ez az F1! Nyerni vagy itt!”

Sky Sports

Az Azeri Nagydíj előtt erősítette meg a McLaren, hogy a csapattársak monzai első körös csatájának utólagos kiértékelése után eldöntötték, mostantól beállnak Lando Norris mögé, és adott esetben Oscar Piastri segítségét is kérik, hogy növeljék a 62 pontos hátrányban lévő brit esélyeit a bajnoki győzelemre.

Miközben Andrea Stella csapatfőnök elmagyarázta, hogy náluk továbbra is két első számú versenyző van, és Norrisszal együtt arról beszélt, hogy ők nemcsak nyerni akarnak, hanem megfelelő módon nyerni, a McLaren az üzenetét csütörtökön azzal is nyomatékosította, hogy „kitolta” két versenyzőjét a garázsuk elé fotózásra, hogy mosolyogva, mutatóujjukkal „egyest” mutatva jelezhessék a világ felé, tényleg mindketten első számúak, és nagy közöttük az egyetértés.

Az efféle színpadiasságra nem vevő Jacques Villeneuve. A szókimondó kanadai pénteken a brit Sky Sports adásában élesen kritizálta a McLarent, miután végighallgatta Stella a csatornának csütörtökön adott hosszú interjúját, melyben az olasz a sportszerűségről, a csapat értékrendjéről és alapelveiről beszélve magyarázta el az új házi rendjüket.

„Kezdjük a papjával. Nem hangzik valami szigorúnak…” – viccelődött Villeneuve, utalva a „papajaszabályok” kifejezésre, ami kapcsán Stella egyébként igyekezett tisztázni, hogy semmi köze a csapatsorrendhez és a csapatutasításokhoz, csak az egymás elleni küzdelem tisztaságára figyelmezteti a versenyzőket.

Lando Norris és Oscar Piastri (Fotó: XPB)

„Nem akarok megalázó lenni, próbálom megtalálni a megfelelő szavakat, de ezt egy kicsit szánalmasnak találom” – folytatta Villeneuve.

„Ez itt az F1, a motorsport csúcsa! Ha McLaren-rajongó lennék, én dühös lennék. Tényleg akarnak nyerni? Tényleg érdekli őket? Ez nem úgy hangzik, hogy tényleg nyerni akarnak! Nagyon eszményinek hangzik, csodálatos, de ez itt az F1! Nyerni vagy itt, csak ez számít!”

„Lando jobb volt Piastrinál a szezon első felében, és most neki van esélye nyerni. Ezek szerint a szabályok szerint játszol. Képtelen vagyok megérteni ezt a koncepciót, hogy szinte azt mondják, »jobban örülünk a második helynek, mint a győzelemnek«… Ez furcsa” – mondta Villeneuve.

Szerinte teljesen jogos a McLaren részéről Norris mögé beállni azok után, hogy a brit nem ajándékba kapta a pontelőnyét, hanem maga gyűjtötte össze, elsősorban a szezon első felében, amikor még nagyobb volt közöttük a különbség a pályán Piastrival. Azzal, hogy a csapata eddig nem avatkozott be, az 1997-es világbajnok szerint Norris pszichológiai szempontból lendületet vesztett. „Tudja, hogy nem segítik úgy, ahogy kéne. Még akkor sem, ha gyorsabb, akkor is jöhet egy olyan manőver, mint a monzai, aminél nem is védekezett, csak próbálta elkerülni. Ha nem a csapattársa lett volna mellette abban a sikánban, nem fordult volna annyira balra, nem zökkent volna ki úgy, csak összekoccantották volna a kerekeket. Mivel a csapattársa volt az, nem volt túl agresszív a védekezés során. És ezzel a McLaren egy kettős győzelmet bukott el” – vélekedett Villeneuve.

Oscar Piastri és Lando Norris csatája az első körben (Fotó: XPB)

Ami a Piastri Norris mögé állítása kapcsán mutatott hezitálást illeti, Villeneuve szerint az állhat a háttérben, hogy Piastri szerződése kimondja, nem csinálhatnak belőle másodhegedűst. A kanadai szerint azonban még ebben az esetben is létezne jobb út a „szentbeszédeknél”.

„Egyszerűen csak meg kéne mondaniuk: »Figyeljetek, ez benne van a szerződésben, semmit sem tehetünk.« Ilyen egyszerűen, és akkor rendben van, megértjük. Ez sokkal jobb lenne, mint a tizenhárom perces magyarázat az értékekről és… Nem! Ez itt az F1! Nyerni vagy itt!”

– formált határozott véleményt Villeneuve.

A műsor másik szakértője, az F1-ben korábban szintén megfordult Karun Chandhok egyetértett, és kifejtette, ő már rég beállt volna Norris mögé a McLaren helyében, és akkor most sokkal jobban állnának az egyéni bajnokságban. „Megkérdezték tőlem Monzában pénteken, hogy szükség lenne-e csapatsorrendre. Azt mondtam, igen. Nem történt meg, és Lando további pontokat veszített Oscar miatt. Neki kellett volna megnyernie a versenyt, ha végigjátszották volna a csapatjátékot és Oscar blokkolta volna Leclerc-t. Ez további kilenc pont lehetett volna. Ez már túl későn jött.”

A kérdésre, mikortól kellett volna felállítani a sorrendet, Chandhok elmondta: „A szezon közepétől. Nyolcvannégy pontra volt Maxtól akkoriban, de látszott már, hogy átbillen a McLaren felé, ők vannak lendületben. Azt kellett volna mondani: rendben, tizenkét futam van, Brit Nagydíj, nyolcvannégy pont, bocsánat Oscar, most gyűjtjük a pontokat, próbálj segíteni!”

„Nézzük meg, mi volt utána. Ha így lett volna, engedte volna nyerni Landót Budapesten. Talán Lando nem támadta volna olyan keményen Oscart Spában. Az ott Lando hibája volt, szélesre futott, a kavicsba. De ha tudja, hogy Oscar helyet ad neki, nem támadta volna annyira. Sok itt a ’ha’, ami sok pontot jelentene Lando neve mellett” – ecsetelte az indiai.

Borítókép: Oscar Piastri, Max Verstappen és Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak