Két hete Monzában „vezethetetlennek” és „szörnyetegnek” nevezte a Red Bull RB20-as autóját Max Verstappen, pénteken Azerbajdzsánban viszont egyelőre ismét a jobbik arcát mutatta. Mindkét Red Bull-versenyző elégedetten szállt ki belőle – legalábbis sokkal elégedettebben, mint a korábbi hétvégéken –, és úgy érezte, végre irányt találtak, kezd újra összeállni az autójuk.
A csapat nem tétlenkedett az olaszországi pofon után. Az alapos elemzések és a sok szimulátorozás után a mostani hétvégére máris előálltak valamivel. Autóikra módosított padlólemez került. Az előző két hétvégén sokat kísérleteztek e téren, Zandvoortban Max Verstappen visszakapta az év eleji lemezt, aztán előálltak egy „Frankenstein-verzióval is”, amit úgy toldoztak össze a régi és az új specifikációból.
Bakura a legújabb fejlesztésű változatot alakították át, hogy javítsák a lemez körüli áramlatokat. A módosításuk a Ferrariét idézi. Az olaszok Monzában álltak elő egy új padlólemezzel és diffúzorral, melyek kialakítása lényegesen eltért a korábbitól, és a 2022-es autójukét idézte.
Paul Monaghan vezető mérnök szerint Monza után nem volt választásuk, lépniük kellett. „Nem fogunk hátradőlni és Max nyilatkozataival vagy a mi monzai teljesítményünkkel foglalkozni, hogy aztán ide üres kézzel érkezzünk és csak reménykedjünk” – mondta, amikor Verstappen olaszországi kijelentéseiről kérdezték.
„Sok megoldási módja van az autó monzai viselkedésének, és ez az autó minden területét érinti, nem csak a padlólemez geometriáját nézzük vagy a szárnyét. Naivitás lenne részünkről csak annyiban hagyni. Szóval nyalogattuk a sebeinket és megtanultuk a leckét.”
„Csak a vasárnap jelenti a tesztet, de változtattunk az autón, hogy jobbá tegyük. Nem szeretnénk újra azt látni, amint Monzában. nem volt valami élvezetes esemény, szóval szeretnénk javítani a helyzetünkön” – fogalmazott Monaghan.
Főnöke, Christian Horner szerint is hasznos volt a legutóbbi kijózanító hétvégéjük, a csapaton belüli hangulattal pedig a csalódás ellenére nincs gond. „Egészen jó. A monzai hétvége nyilván nehéz volt számunkra, de minden rosszban van valami jó is. És ez a jó az volt, hogy Monza kihangsúlyozta az autó bizonyos kulcsterületeit, amikkel egy ideje bajlódunk. Ez irányt mutatott nekünk. Az egész csapat és a versenyzők is sok időt fordítanak erre, szimulátoroznak. Minden egyes részleg igazán elszánt, nagyon keményen dolgoznak, sok-sok órát Milton Keynesben. Remélhetőleg jó irányba tudunk fordulni” – mondta Horner, kijelentve, nem fognak megrekedni itt, kimásznak a gödörből.
A hogyan kérdésére Monaghan adott választ.
„Meg kell néznünk azt is, miért volt jobb az autónk Zandvoort és Monza előtt. Miattunk? Az ellenfelek fejlődtek? Vagy a kettő együtt? Magunkat kell megvizsgálnunk, mert az ellenfeleinkre nincs hatásunk, és próbálnunk kell javítani az autón. Most ezt csináljuk. Próbáljuk összerakni a csomagot, hogy Max jobban tudja vezetni, és magabiztos legyen benne.”
„Az év első versenyein úgy tűnt, nem fognak elkapni minket, és most ez már egy küzdelem. Szóval Max, Checo és az egész csapat azt kérdezi most, hogyan rakhatunk össze egy autót, amivel megvédhetjük a címeinket.”
Jönnek a további lépések
A mostani padlólemez Monaghan szerint csak az első válaszreakció. Szingapúrra is készülnek valamivel. „Folyamatosan tanulunk, és az azonnali reakció már a következő versenyen jött, amiért jár az elismerés a csapatnak. Kemény munka van mögötte, és ez folytatódik is. Szingapúr egy hét múlva következik, és talán jön egy újabb lépés. Ezzel elkészültünk erre a versenyre. Nem a legnagyobb változtatás, amit valaha elvégeztünk, csak egy kis módosítás. Jó hatással lehet? Igen. És az igazi tesztet a vasárnap délután fogja jelenteni.”
A pénteki szabadedzések azt mutatják, az irány egyelőre valóban jó. Horner szerint a teljes megoldásra még várni kell.
„Elég gyorsan változhatnak a dolgok. Vannak gondok az autónk egyensúlyával, amit már megértettünk, és szerintem már világos az irány is. Most némi idő kell. Egy dolog megérteni egy problémát, és egy másik megoldani és elkészíteni azon elemeket az autóra, amik ezt lehetővé teszik”
– adott magyarázatot arra, miért Austint emlegetik a megoldások tesztelésének helyszíneként. A Szingapúrt követő háromhetes őszi szünetben a Red Bullnak lesz ideje további elemek legyártására. Monaghan azonban hangsúlyozta, csakis kellően kiforrott dolgokat fognak elvinni Texasba. „Ez (ti a három hét) mozgásteret jelent arra, hogy még többet tegyünk. Kérdés, van-e elég értékes ahhoz, hogy pénzt költsünk rá és elvigyük Austinba. Azt se feledjük, hogy Austin sprinthétvége, és az első szabadedzés után csak találgatunk. Rendben van? Igen? Nem? Semleges? Megtartsuk? A csapatnak kell döntenie Austinra, és azon múlik, mennyire vagyunk magabiztosak” – mondta a szakember.
Nem élvezik, de állnak elébe!
Horner a korábbi félrefejlesztés kapcsán elmondta, nem pusztán arról van szó, hogy volt egy jó autójuk, amit elrontottak. A kérdésre, a jelenlegi autóverzió rosszabb lenne-e az év eleji dominanciájuk helyszínein, például Bahreinben, elmondta: „Nem. Nem-nem. Több oldala van ennek. Az egyik az abszolút leszorítóerő, amit az autóra pakolsz a fejlesztésekkel, a másik az egyensúly. Év elején jobb volt az autónk egyensúlya, de ahogy növeltük a leszorítóerejét, nem volt meg a megfelelés az eszközeinkkel. Ez több másik csapatnál is megfigyelhető volt. Ahogy elkezded feszegetni a mostani szabályok határait, azt látod, hogy nincs meg a korreláció a pálya és a szimulációs eszközeid, a szélcsatorna és a CFD között. Sokat dolgoztunk azért, hogy ezt megértsük és megoldjuk.”
Hogy mikor mutatkozik meg a munka eredménye a pályán, az nem mindegy. A McLaren mindkét bajnokságban közelebb került hozzájuk. „Minden nyitott. Max az egyéni bajnokságban szép előnyben van, de semmire sincs garancia” – ismerte el Horner. „Van hátra nyolc verseny, futamok, sprintfutamok, és tudjuk, hogy elég csak egy-két gyenge hétvége, valamint pár erős hétvége Landótól, és hirtelen sokkal szorosabb.”
„A konstruktőri bajnokság háromesélyes. A McLaren előtt nyolc pont az előnyünk, de a Ferrarit sem írhatjuk le, akik csendben visszatérnek a versenybe. Ez tehát egy mindent bele csata lesz a hátralévő nyolc versenyen.”
Hornert megkérdezték, élvezik-e a kihívást. „Élvezem-e? Sosem élvezed, amikor az autód nem teljesít jól. Hogy állunk-e elébe? Teljes mértékben! Sosem láttam ennél motiváltabbnak a csapatot, és sosem dolgozott még ennél keményebben!” – felelte és egyben üzente a csapatfőnök.