Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Győzelmet ért Piastri bátor előzése Bakuban

Győzelmet ért Piastri bátor előzése Bakuban

Boxutca
A kerékcserék után Charles Leclerc mellé bátran bevetődő és az addig vezető monacóit leelőző Oscar Piastri nyerte az Azeri Nagydíjat. A Ferrari versenyzőjének be kellett érnie a második helyezéssel, a harmadik pozíciót pedig Sergio Pérez és Carlos Sainz ütközése után George Russell szerezte meg.

A szezon tizenhetedik versenyének Charles Leclerc vágott neki a pole pozícióból, mellőle pedig Oscar Piastri vágott neki az 51 körös futamnak.

A második rajtsort Carlos Sainz és Sergio Pérez alkotta, a harmadikat pedig George Russell és a bajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen. Lewis Hamilton motorcserés büntetése miatt (ez a hétszeres bajnokot a boxutcába „száműzte”) a hetedik helyről Fernando Alonso startolt.

A nyolcadikról a hétvége meglepetésembere, Franco Colapinto, aki második F1-es versenyére készült, miután Monzában őt ültették a menesztett Logan Sargeant Williamsébe.

Alexander Albon indult a kilencedik, az eltiltott Kevin Magnussent helyettesítő Oliver Bearman pedig a tizedik helyről.

A pontversenyben második Lando Norris Hamilton büntetése valamint Pierre Gasly időmérőről való kizárása miatt két helyet már a rajt előtt nyert, de így is csak a tizenötödik pozícióból vághatott neki a futamnak, miután szombaton pórul járt a sárga zászlókkal az időmérő első etapjának végén.

Az Azeri Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)

Leclerc jól vette a rajt jelentette akadályt és őrizte elsőségét, ahogy Piastri is a második helyet, miközben Pérez a harmadikra ugrott. Sainz negyedik volt, Verstappen pedig Russellt leelőzve feljött az ötödikre.

Norris a rajtnál két pozíciót nyert, majd később még egyet lépett előre, rögtön ott állt tehát a pontzóna kapujában. Hamilton eközben a tizenhatodik helyre jött fel.

Leclerc és Piastri között az első körökben szinte folyamatosan egy másodperc körüli volt a különbség, miközben Pérez hátránya sem nőtt meg jelentősen: ő kettő, kettő és fél másodperccel követte Piastrit, húzva magával Sainzot.

Norris a nyolcadik körben lépett be a pontzónába Bearman előzésével, miközben Leclerc begyújtotta a rakétákat és két másodperc fölé növelte előnyét Piastrival szemben, akinek egyre inkább Pérezre kellett figyelnie.

Leclerc a következő körökben folytatta a tempózást: a tizenharmadik elején már majd’ öt másodperccel vezetett Piastri előtt.

Charles Leclerc és Oscar Piastri csatája (Fotó: XPB)

A sorrenden a kerékcserék sem változtattak jelentősen – Leclerc őrizte az elsőséget és Piastri is a második pozíciót, a kettejük közötti távolság viszont jelentősen csökkent, egy másodpercesre, miközben Pérez messzebb került a McLren versenyzőjétől.

Piastri a huszadik körben az előzésre is elszánta magát és át is vette az elsőséget Leclerc-től a célegyenes végén. Eközben Pérez is utolérte az első kettőst és lőtávolságba is került Leclerc-hez képest.

A McLaren, a Ferrari és a Red Bull között az ötödik, hatodik és a hetedik helyen is kialakult egy csata, az első kiállással még adós Norrist ugyanis Sainz és Verstappen is árnyékként követte – a spanyol a huszonharmadik körben át is ugrotta ellenfelét.

Ezt követően egymás mögé került a két bajnokesélyes, Verstappen pedig több alkalommal is próbálkozott az előzéssel, de Norris körökön keresztül tartotta őt.

Az élen ezalatt továbbra is minimális különbséggel haladt a Piastri, Leclerc, Pérez hármas (a versenyzők között folyamatosan másodperc körüli volt az eltérés).

Oscar Piastri és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Leclerc a huszonkilencedik körben megpróbálta visszaszerezni a vezetést, Piastri viszont visszaverte a támadását. Két körrel később megismétlődött a jelenetsor: Leclerc az egyenes végén megpróbált előzést indítani, de Piastri védte az ívet.

A harmincnegyedik körben a hatodik helyen történt egy pozícióváltás: Russell, aki időközben utolérte Verstappen maga mögé is utasította a címvédőt.

A futam hajrájához közeledve Leclerc továbbra is folyamatosan nyomás alatt tartotta Piastrit, miközben Pérez két másodperces hátrányba került, a negyedik helyen álló Sainz pedig fokozatosan közeledett hozzá (valamint az élen álló kettőshöz).

Norris a futam harmincnyolcadik körben állt ki kereket cserélni és a friss közepeseken a hetedik helyre jött vissza, tizenöt másodperccel Verstappen mögé.

Leclerc tíz körrel a leintés előtt újra próbálkozott, a sorrend viszont ezúttal sem változott az élen, Pérez viszont visszalopta magát egy másodperces lemaradáson belülre és jött vele Sainz is, aki őt követte kettővel.

Oscar Piastri, Charles Leclerc és Serio Pérez a mezőny élén (Fotó: XPB)

Piastri az utolsó körökben el tudott lépni Leclerc elől, aki tempót veszített és ahelyett, hogy újabb előzési kísérletet indított volna, Pérezzel szemben kellett védekeznie.

A negyvenkilencedik körre Norris is utolérte Verstappent és azonnal maga mögé is utasította bajnoki riválisát.

A hajrában éles csata alakult ki Leclerc, Pérez és Sainz között, ami végül a spanyol és a mexikói ütközésével végződött, ami mindkét versenyző futamának véget vetett. És ezzel az akcióknak is, a futam ugyanis virtuális biztonsági autós fázis alatt ért véget.

Az élen Piastri haladt át a kockás zászló alatt, megszerezve második futamgyőzelmét. Leclerc-nek be kellett érnie a második helyezéssel, a harmadikra pedig Russell került fel a drámai hajrá után.

Norris végül negyedikként ért célba, Verstappen ötödik lett (a brit ezzel és leggyorsabb körével négy pontot hozott ellenfelén). Hatodikként Alonso ért célba, Albon lett a hetedik és végül Colapinto valamint Bearman is pontot szerzett. Kettejük között a kilencedik helyre zárkózó Hamilton ért célba. A bajnokság szünet nélkül folytatódik Szingapúrban, egy újabb utcai pályán!

Az Azeri Nagydíj végeredménye:

Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak