Sorozatban negyedszer indulhat a pole pozícióból Charles Leclerc a Ferrarival Azerbajdzsánban, de még mindig az első ottani győzelmére vár. Vasárnap véget vetne ennek a várakozásnak. Az autójával elmondása szerint már az első szabadedzéstől kezdve nagyon elégedett, neki és az SF-24-esnek is nagyon fekszik az utcai pálya, amit a nagy időmérős előnye is jelez.
Főnöke, Frédéric Vasseur ennek ellenére nem vár sétagaloppot.
„Élveznünk kell ezt a pole-t, de a lényeget a verseny jelenti. Őszintén, a mostani különbségek nem számítanak, ettől az ellenfeleink nem fognak messzebbről rajtolni. Ez azt jelenti, hogy csak magunkra figyelhetünk.”
„Versenyképesek vagyunk egy körön és a hosszú etapokon is. Fontos, hogy mindkét autóval elöl vagyunk, de ettől még ott vannak a többiek is. A verseny nehéz lesz, de csak magunkra fogunk figyelni” – bocsátotta előre a francia.
A győzelem reális lehetőség, ez egy nagy esély a Ferrari számára. Vasseur éppen ebben látja a veszélyt: nem szabad elbízniuk magukat, sem túllelkesedniük a helyzetet.
„Nem aggódnunk kell, hanem összpontosítanunk. Charles rendkívül magabiztos, ami Monacóban és Bakuban különösen láthatóvá válik. A lényeg, hogy mindent irányításunk alatt tartsunk. Nem szabad túlzásokba esnünk, csak az abszolút minimumot kell hoznunk.”
„Charles képes mindent kézben tartani. Hosszú verseny lesz. A versenytempónk mindig jobb, mint az időmérős, és ez jó jel vasárnapra.”
„Úgy vélem, a stratégiát leginkább a biztonsági autók fogják diktálni, nem a gumik. Hogy ki lesz az ellenfelünk, azt nem tudom, mert a versenytempó alapján a négy csapat között nagyon kicsi a különbség. A versenytempónk jó, és ez azt jelenti, hogy jó munkát végezhetünk, ha mindent kézben tartunk.”
A Ferrarinak a bajnokság szempontjából is nagy lehetőség a mostani. Lando Norris a 16. rajtkockában, a két Red Bull a 4. és a 6. helyen áll, ők az első és a harmdik helyen, így pontokat hozhatnak a fő ellenfeleken. A konstruktőri hátrányuk 39 pont, és még ők is versenyben vannak.
„Nem tudom, hány pontra vagyunk a Red Bulltól a konstruktőri bajnokságban, de a legfontosabb, hogy mindig csak az adott napra figyeljünk” – mondta Vasseur. „Nem szabad elkövetnünk bizonyos hibákat. A Mercedes két egymás utáni győzelem után a hatodik-hetedik helyekre került a következő versenyre. Ez bárkivel megtörténhet. Sok pontot kell szereznünk mindenhol. Talán lehetőségünk nyílik a Red Bull-lal szembeni hátrányunk csökkentésére, de most csak a versennyel foglalkozhatunk, semmi mással” – figyelmeztetett Vasseur.