Megnyugtatónak nevezte a Max Verstappen és Lando Norris közötti távolságot a rajtrácson Helmut Marko szombaton, a bakui versenyen viszont éppen a mclarenes közelsége lett az, ami kicsit sem nyugtatta az idegeiket. Verstappen egy pozíciót javított a rajtnál George Russell-lel szemben, ám az első etapon az élmezőnyben elsőként ütközött gumi- és tapadási gondokba, így elsőként hívták kerékcserére. Így került Norris mögé, aki a kemény gumin kezdte a versenyt, vagyis hosszú első etapot ment.
Hiába a 12 körös gumikülönbség, Verstappen a gumikímélés miatt jobbnak érzett nagyobb hátsó szárnyával impotensnek bizonyult az egyenesekben. Miközben a vele közel azonos taktikát követő Carlos Sainz az első adandó alkalommal megelőzte a McLarent, majd tíz kör alatt bő 10 másodpercre el is húzott tőle, Verstappen erre a tíz körre beragadt az Alexander Albon DRS-segítségét is jól használó Norris mögé, így nem igazán tudta használni a frissebb gumis tempóját.
A holland az üldözés közben előbb a fékek túlmelegedésére panaszkodott, aztán az autója hátuljának pattogására, ami már az időmérőn is hátráltatta. Az alulkormányzás és a tapadáshiány eközben már a verseny elejétől gyötörte.
„Már az időmérőn megtapasztaltam, és most a versenyen is: az autó sokat ugrált az összes lassú kanyarban. Szó szerint felemelkedtek a földről a kerekeim. Elveszíted a kapcsolatot az aszfalttal, ami természetesen nem segít. Így többet csúszkálsz, jobban túlmelegíted a gumikat, és nem lehetett felülkerekedni ezen a vezetéssel. Egy kicsit kaotikus volt. A közepesen eleinte tartani tudtam a lépést, de aztán az ugrálás és csúszkálás túlhevítette a gumikat, ezért ki kellett állnom” – mondta a korai kerékcseréjéről Verstappen.
Norrist végül hiába üldözte, a 34. körben mégis eljött az előzés pillanata: George Russell hagyta le Verstappent, aki ezzel visszaesett a 7. helyre… Mindeközben Norris az Albon kiállásával szabaddá vált utat kihasználva a 12 körrel régebbi kemény gumiján is gyorsabb köröket futott, nála…
„Sajnos beragadtam Alex és Lando mögé. Csatáztam, aztán George megelőzött, de utána egész jó volt a tempónk, zárkóztunk az élen lévőkre. De aztán ahogy újra visszazárkóztam George-ra, és a zavaros áramlatokban haladtam, még jobban csúszkáltam, miközben már eleve ugráltam és csúszkáltam. Ezzel átléptük a határt, és az autó szinte irányíthatatlan volt, ezért a futam végén megint nagyon nehéz lett” – mondta Verstappen.
Norris a kerékcseréjéről 15 másodperces hátrányban érkezett vissza a bajnoki éllovas mögé. Kezdődött a célig tartó üldözőverseny a bajnokság első két helyezettje között. A brit körönként másfél másodperceket faragott, és a 48. körben könnyedén húzott el a célegyenes végén a Red Bull mellett.
Verstappen szerint az időmérőt megelőző beállítás-változtatások határozták meg a versenyét. „Már az időmérőn éreztem, hogy az előtte végrehajtott beállítási változtatások nem a legjobbak. Ezért fizettünk meg. Talán ennyire egyszerű, hiszen ha megnézzük Checót, sokkal jobb versenye volt, sokkal elégedettebbnek tűnt. Mi kipróbáltunk valami mást az időmérő előtt, és nem vált be.”
„Csapatként nyertek és veszítetek. Természetesen nem vagyok elégedett ezzel a teljesítménnyel, de közben van, hogy nagyszerűen működik: változtatsz az időmérő előtt, és az autó összeáll. Sajnos most nem így lett” – mondta keserűen Verstappen.
Pérez egyébként a futamot végig dobogós pozícióban töltötte, sokáig lőtávolban volt a győztes Oscar Piastri és a második Charles Leclerc mögött, a hajrában pedig közel került a második hely megszerzéséhez. Ez jelezte, a Red Bull hétvégén végrehajtott módosításai (egy új padlólemezzel) jó irányba vitték az autót. Vagy inkább csak Pérez-irányba?
„Nem-nem. A változtatások az autón jók voltak” – cáfolt rá Verstappen. „De a beállításoknak is jónak kell lenniük. Szerintem jó irányba tartottunk, de az időmérő előtti változtatásokkal túllőttünk a célon. Sajnos ennek az árát fizettük meg a versenyen.”
Verstappent a hajrában történt baleset révén végül az 5. helyen intették le, így csak 3 pontot veszített a leggyorsabb kört is begyűjtő Norrisszal szemben. A bónuszpontot egyébként még próbálták elvenni egy utolsó körre feltett lágy gumival, ám Verstappen a virtuális biztonsági autós fázis miatt meg sem próbálhatta megfutni a leggyorsabb kört. Kettejük között 59 pont van a jövő heti Szingapúri Nagydíj előtt.
„Egészen gyenge hétvégém volt, de még így sem veszítettünk túl sok pontot. Ez a jó oldala. Valamint a tudat, hogy sokkal jobbra is képesek vagyunk. Legközelebb próbáljuk megcsinálni” – vonta le a tanulságokat a háromszoros világbajnok.