Egy merész, a csapat iránymutatásával szembemenő előzési manőver, aztán 30 környi kőkemény védekezés nagy nyomás alatt – Oscar Piastri a vasárnapi Azeri Nagydíjon bemutatott produkciójával mindent felvonultatott a kelléktárából, ami annak bizonyításához kell, hogy a McLaren 2022-ben valóban egy különleges tehetség szerződtetéséért vállalta a szerződéses vitákat az Alpine-nal és az elküldött Daniel Ricciardóval.
Hogy ilyen messzire elmentek érte, azzal a wokingiak egyből bizonyították, mennyire hisznek Piastriban, az ausztrál idén pedig egyre jobb teljesítménnyel és eredményekkel hálálja meg ezt a bizalmat.
A csapatfőnök Andrea Stella elismerte, amikor a boxfalról nézte Piastri Charles Leclerc elleni 20. körös bevetődős előzését, azt gondolta, az autójuk meg sem fog állni a bukótérig. „Amikor láttam élőben, az ösztöneim azt súgták, hogy túlcsúszik, mert későn fékezett. Eléggé messziről érkezett, és még így is elérte a kanyar csúcspontját.”
„Szóval igen, meglepődtem. De Oscar mindig képes meglepni bennünket a képességeivel. És ma a mentális erejét is megmutatta.”
„Úgy vezetett, mint egy nagyon tapasztalt versenyző, aki már korábban is volt kitéve ekkora nyomásnak, és aki képes fél szemmel a visszapillantót nézni, fél szemmel pedig a fékezési pontokat” – mondta a futam után a McLaren csapatfőnöke.
Piastri 30 körig tartó védekezést mutatott be Leclerc ellen, aki több alkalommal is keményen támadta őt a célegyenes végén. A mclarenes egyszer sem inogott meg. „A pazar és briliáns kifejezések teljesen ide illenek” – mondta Stella. „Egy több éves tapasztalattal rendelkező, győzelmekért zajló, szoros csatákat megélt versenyzőtől várnál ilyen versenyzést.”
„Ez persze annyira nem lep meg bennünket, mert Oscarral dolgozunk, és látjuk, milyen potenciál rejlik benne. Ez a potenciál most csak kivirágzik. Szép jövő vár rá, és mi örülünk, hogy ez nálunk, a McLarennél történik meg.”
Kiemelte, Piastri nem hagyatkozik pusztán a tehetségére és a képességeire. „Különleges képességgel és kapacitással rendelkezik a nyomás elnyeléséhez. Ez is a mentális erejéből jön, amit az autóban és azon kívül is látunk tőle. Ez egyfajta ajándék, amit a természettől kapott, ugyanakkor nincs olyan ajándék vagy tehetség, ami kemény munka nélkül vezet efféle sikerhez. Ő figyel a fejlődésére, emberként is, nem csak versenyzőként. Oscar büszke lehet, hogy így viselkedik.”
Stella felhívta még a figyelmet a bakui győztes higgadtságára is, melyből szerinte ők maguk is tanulhatnak a boxfalon. „Erre a jövőben is építeni szeretnénk. És emellett talán a csapat is átvehet ebből valamit, hiszen biztosra veszem, hogy az embereink idegesebbek voltak itt, mint ő az autóban. Olyan higgadtnak kell lennünk a boxfalon, mint amilyen ő az autóban” – mosolygott Stella.