Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kiábrándító és frusztráló – Hülkenberg a „láthatatlan visszaeséséről”

Kiábrándító és frusztráló – Hülkenberg a „láthatatlan visszaeséséről”

Autosport
Kiábrándítónak és frusztrálónak nevezte saját, az Azeri Nagydíj hajrájában elkövetett hibáit Nico Hülkenberg, aki rövid időn belül három pozíciót és néhány a Haas számára értékes pontot is veszített.

A rutinos német versenyző az Azeri Nagydíj negyvenhetedik körében még az utolsó pontszerző pozícióban, a tizedik helyen állt, a leintéskor viszont, vagyis négy körrel később már csak tizenegyedik volt. Pedig időközben ketten is kiestek…

A közvetítésben nem szereplő (az utolsó körökben Sergio Pérez és Carlos Sainz küzdelme majd a páros ütközése volt a reflektorfényben), „láthatatlan pozícióvesztés” kiindulópontja egy hiba volt a tizenötös kanyarnál, ahol Hülkenberg lekoccolta a falat és úgy érezte defektet kapott. Csapata jelezte, nincs gond, egy pozíciót viszont ezzel már veszített Franco Colapintóval szemben.

Pérez és Sainz ütközése után aztán veszített még két pozíciót: Lewis Hamilton és a fiatal beugrós csapattárs, Oliver Bearman is megelőzte őt, miután nem tudott időben reagálni egy zöld zászlós jelzésre. Ezzel kapcsolatban kiemelte, ő biztonsági autót vagy piros zászlót várt…

Fotó: XPB

Megjegyezte az utolsó körökben olyan helyzetbe került „amiben minden elromolhat és el is romlik” ezáltal pedig ő is és a csapata is fontos pontokat veszített. „Eléggé kiábrándító volt… és frusztráló. Sajnos ezt most már így kell elfogadnunk. Úgy, ahogy megtörtént. Össze kell szednünk magunkat és néhány napon belül tovább kell lépnünk” – magyarázta.

Később aztán megjegyezte, az azért pozitív volt számára, hogy egy olyan pályán, amit nem kedvel, „egészen jó” tempót diktált. „Sikerült olyan ritmust és tempót fogni, aminek nagyon örültem. A futam végén a baleset váratlanul ért.”

„Ami engem illet… szerintem ez egyértelműen biztonsági autós helyzet volt” – utalt Pérezék incidensére, amit követően csak virtuális biztonsági autós fázist hirdettek. „Akár piros zászló is lehetett volna, hiszen igazi roncsderbi volt az egyenesben. Ehelyett ott volt egy zöld zászló. Pozíciókat buktam és sajnos egy jó eredményt. A pályát törmelék borította, én is átmentem egy nagy darabon, amit nem láttam az előttem haladó miatt. Örült utolsó kör volt. Sajnos nem minket segített.”

A Haas csapatvezetője, Komacu Ajao megjegyezte, Hülkenberghez hasonlóan ő is arra számított, Pérezék balesete miatt minimum biztonsági autós fázis jön. „Azt hittem piros lesz. De, hogy őszinte legyek, nagyjából ugyanúgy hibáztam, mint Nico. Azt hittem, pirosnak kell lennie. De hiába gondoltunk erre, az számít, ami előttünk van az adott helyzetben. Nico is biztonsági autóra számított. Oké, de jobb lett volna arra koncentrálni, ami történt” – magyarázta a japán szakember.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak