Az utóbbi években számtalanszor felmerült, az F1-nek szüksége lenne egy afrikai versenyre, hiszen azok közül a földrészek közül, ahol ez megoldható, egyedül Afrika nem rendez futamot. Sokáig úgy tűnt, a helyszínválasztás egyértelmű: a dél-afrikai Kyalami lehet a befutó.
Ott ugyanis több ízben is rendeztek már F1-es futamot, legutóbb 1993-ban (ez volt egyúttal az utolsó megmérettetés az afrikai kontinensen is). A helyszín be is jelentkezett a versenyért és úgy tűnt, 2022-ben vagy 2023-ban már szerepelhet is a naptárban. Végül azonban politikai és szervezési okok miatt a visszatérés mindkét alkalommal elmaradt.
Azóta az afrikai verseny kapcsán előbb Zanzibár, majd a nyáron Ruanda merült fel lehetséges helyszínként: az utóbbit maga Stefano Domenicali, az F1 ügyvezetője nevezte meg, jelezve, a szervezők komolyan gondolják a futamrendezést.
Mivel a versenyről több alkalommal is Afrikai Nagydíjkén beszéltek úgy tűnt, Ruanda maradt az egyedüli jelentkező és Dél-Afrika végleg, vagy legalábbis ismét hosszú évekre elveszítette a visszatérés lehetőségét. A Liberty Media vezérigazgatója, Greg Maffei viszont a Goldman Sachs technológiai konferenciáján jelezte, Kyalami még „játékban van”.
A szakember arról beszélt, a sportág népszerűségének növekedése számos érdeklődőt vonzott és most is több ország áll sorban azért, hogy futamot rendezhessen. „Továbbra is felfokozott érdeklődést tapasztalunk a rendezők részéről” – magyarázta.
„Többen is versenyt szeretnének. Dél-Korea, Thaiföld, Ruanda és Dél-Afrika is szeretne egy futamot. Reális a lehetősége annak, hogy a számunkra kedvező áron futamokat vigyünk ezekre a helyszínekre. Persze teremtettünk némi nyomást, Vegas sikere a csúcsminőségű élmény megteremtésében és Miami is emelt a mércén minden szervező számára” – tette hozzá.