Az új zóna a tizennégyes és a tizenhatos kanyar között kap helyet, azon a szakaszon, ami 2023-ban újként fogadta a mezőnyt azt követően, hogy a kikötőben zajló munkálatok miatt változtatni kellett a pálya vonalvezetésén.
Az FIA már ekkor fontolóra vette, hogy kijelöl egy új DRS-zónát a szóban forgó pályaszakaszon, de a csapatokkal folytatott megbeszélések után végül úgy döntött, nem változtat. Lewis Hamilton akkor megjegyezte, a versenyzők támogatták az ötletet, sőt mind arra kérték az FIA-t, jelölje ki a negyedik DRS-zónát a szingapúri aszfaltcsíkon.
Hasonló nyilatkozatot tett Esteban Ocon is, aki utalt arra, hogy az FIA elsősorban a biztonság miatt aggódott. A francia viszont akkor kijelentette, ő személy szerint nem hiszi, hogy a szóban forgó szakasz problémát jelentene. Hozzátette, ezzel riválisai is egyetértenek.
A szövetség állítólag amiatt aggódott, hogy a mezőny nyitott DRS-sel veszi majd a tizenötös kanyart, ami igazából „csak egy törés”, amit eddig is nagy tempóval abszolvált a mezőny. Végül azonban úgy tűnik, a versenyzőkkel való egyeztetés során meggyőződtek arról, hogy ez nem okoz majd problémát a mezőny számára.
Az új szakasszal kapcsolatos hír még, hogy az 2023-as szezon óta „meg is újult” – az elmúlt időszakban új aszfaltréteget kapott. Ezen felül újraaszfaltozták még a hármas és a kilences valamint a tizes és a tizenkettes kanyarok közötti szakaszokat is.
A DRS zónák számának növelésével a Szingapúri Nagydíjnak otthont adó Marina Bay-pálya lett a második olyan F1-es aszfaltcsík, ahol négy ilyen szakasz is a mezőny rendelkezésére áll majd. A másik helyszín az Ausztrál Nagydíj helyszíne, az Albert Park, ahol hasonló forgatókönyv játszódott le: 2022-ben előbb visszavontál az új szakaszt, de 2023-ban már használták.