Kicsit sajnálta Oscar Piastri, hogy amikor élete első Forma–1-es győzelmét aratta a júliusi Magyar Nagydíjon, nem volt vele a helyszínen menedzsere, a korábbi versenyző, Mark Webber. Az ausztrál akkor éppen a Forma–E-ben segítette egy másik pártfogoltját, így lemaradt a nagy ünneplésről. A múlt hétvégén viszont már ott volt Bakuban, ahol versenyzője a második győzelmét aratta – és az elsőnél emlékezetesebb produkcióval tette le a névjegyét.
„Igen ügyes teljesítmény volt” – állapította meg Webber a brit Sky Sportsnak nyilatkozva a futam után. „Egész évben nagyszerűen teljesít, nagyon kiegyensúlyozott, nagyon gyors, minden körülmények között.”
„Ez volt az általam valaha látott egyik legjobb versenyzés. Nagy nyomást állt ki a védekezésnél, és maga az előzése is határozott volt. Ráadásul egy világklasszis ellen csinálta, hiszen Charles ezen a pályán varázslatos. Az ő itteni legyőzése elég nagy dolog.”
Webber elismerte, Piastri első F1-es győzelme kissé „zűrös” volt, a mostani körül viszont nincsenek kérdések. Egyetért azzal, hogy pártfogoltja erőt meríthet abból, hogy ezt most így összehozta. „Így van. Most megduplázta a győzelmei számát. Mindkét győzelem nagyon különleges számára, de így elérni, ahogy ő ma csinálta…”
„Charles mögött haladva tanult. Valójában kicsit lőtávolon kívülre került az első etapja végén, és talán kicsit tovább tartották kint, mint szerette volna. Éppen csak Sergio elé tért vissza, majd befurakodott és elvégezte a feladatot.”
„Egy ilyen helyen ilyen versenyt futni, megcsinálni az előzést és az élen irányítani igazi világklasszis teljesítmény volt”
– jelentette ki.
Ha az elmúlt hét versenyt nézzük (bár Piastri a futam után azt mondta, az efféle statisztikáknak semmi értelme), a mostani bakui győztes mindenkinél több pontot gyűjtött a mezőnyben. Idényének második fele igazán jól alakult eddig, a Lando Norrisszal szembeni ponthátrányát elsősorban év elején szedte össze.
Webber ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy Piastri most kezdett csak belelendülni. Rámutatott, már eleve magas szinten indította a második F1-es szezonját, és nem is mindig voltak egyenlőek a feltételek házon belül Norrisszal. „Az emberek talán elfelejtették, de csúcsformában volt Szaúd-Arábiáig. Az első két versenyen. Aztán jött Japán, és volt pár nehéz hétvégéje. Miamiban nem kapta meg a fejlesztést, de Miami óta ő volt a legjobb pontszerzők egyike, ha nem a legjobb pontszerző. Szóval az emberek hajlamosak… ez megítélés kérdése. De rendkívüli munkát végzett, ahogy Lando és az egész McLaren-csapat. Szóval megérkezett! Most csak a földön kell maradnia és továbbra is keményen kell dolgoznia” – mondta a Red Bull korábbi versenyzője.