Annak tükrében, hogy a boxutcából indult, a 9. helyezés egész szép felzárkózásnak tűnik Lewis Hamiltontól, a Mercedes versenyzője azonban mindennek tartotta az Azeri Nagydíját, csak szépnek nem. A felzárkózásáról sokat elmond, hogy a Haas újoncát, Oliver Bearmant 23 körébe telt megelőzni, pontszerző pedig végül csak azért lett, mert előttük Nico Hülkenberg „elbénázta” az utolsó köröket, Sergio Pérez és Carlos Sainz pedig ütközött és kiesett az élen.
Hamilton szombaton a 7. rajtkockát szerezte meg, ám a Mercedes vasárnapra motort cserét az autójában, illetve változtatott a felfüggesztésén. Mivel megszegték a parc fermé-szabályokat, az FIA boxutcai rajtra kötelezte őt.
„Tudtam, hogy katasztrofális verseny lesz, ahogy megszületett a döntés”
– mondta Hamilton a futam után.
Ami a cserét illeti, utalt rá, hogy nem pusztán azért vállalták a büntetést, mert Ausztrália óta tudták, hogy szükségük lesz idén egy ötödik erőforrásra is. Hamilton szerint a csapata valamit elszúrt az autója összeszerelésekor, és ennek hatása volt az időmérős nehézségeire is. „Ez a csapat döntése volt. Nagyszerű volt az autónk pénteken, aztán csak egészen apró módosításokat végeztünk el szombatra.”
„Az egyik elemet nem megfelelően rakták össze, és végül ez vitt minket rossz útra szombaton, amire csak a nap végén jöttünk rá. Ez a helyszín volt a legjobb erre, ezért azt mondták, legalább cserélhetünk motort, amit úgyis muszáj lesz, mivel korábban elveszítettem az egyiket. Szóval tudtuk, hogy nehéz napunk lesz.”
A kérdésre, sikerült-e cserélniük a kérdéses elemet, elmondta: „Lényegében csak kijavítottuk.”
A W15-ösének kezelhetősége ugyanakkor nem javult az időmérőhöz képest. Hamilton igazán birkózott az autójával a versenyen.
„Soha nem volt még ennyire rossz az egyensúly. A valaha volt egyik legrosszabb egyensúly! Annyira erős volt az eleje, hátulja viszont nem volt. Így nem lehet vezetni. Rángatnom kellett a kormányt, hogy eltérítsem az útjáról az elejét. Minden kanyarban csak csúszott az eleje. A legfurcsább vezetési mód volt!”
„Tudtam, hogy nem fogok tudni előzni. Nehéz követni itt a középső szakaszon és a végén. Nem tudom, miért volt ennyire rossz a tempóm, de szombattól kezdve ez volt” – mondta Hamilton.
Toto Wolff csapatfőnök elismerte, eleve nem számítottak szárnyalásra vasárnap. „Tudtuk, hogy ez a szenvedés versenye lesz, mert annyira nehéz előzni Bakuban, és tényleg az is volt. Abban a pillanatban, hogy túlmelegszenek a gumik, hátrafelé mész, és vele ez történt.”
A motorcsere kapcsán elismerte, két rossz közül választhattak. „Kétféle filozófia volt, és hosszan megvitattuk ezeket. Az egyik az volt, hogy csak lenyeljük a keserű pirulát itt, mert a hetedik helyről nem tudjuk, mire juthatunk, vagy pedig Austinban lépjük meg. De úgy érezzük, Austin egy lehetőség számunkra, ezért így döntöttünk. Hogy helyes volt-e vagy sem, azt nem tudom, de nehéz döntés volt” – magyarázta Wolff.