Albon a hetedik, újonc csapattársa, Franco Colapinto pedig a nyolcadik helyen ért célba Bakuban, vagyis a Williams 10 ponttal távozott az előző futam helyszínéről. Ezzel átugrották a bajnoki tabellán előttük álló Alpine-t, ami egészéves céljuk lett volna.
A kiugró eredménnyel kapcsolatban a thai pilóta óvatosan nyilatkozott, mondván, bár egyértelmű, hogy előre tudtak lépni, a hetedik helyezéshez szükség volt Carlos Sainz és Sergio Pérez ütközésére valamint arra is, hogy a pálya feküdjön az autónak. Ami a folytatást illeti, megjegyezte, a Williamsnek még mindig vannak problémái és olyan helyszínei, ahol küszködhet.
Ilyen például a hétvégén rendezendő Szingapúri Nagydíjnak otthont adó versenypálya is. „Ez történelmileg talán a legrosszabb pálya volt számunkra” – fogalmazott őszintén a Form1ua.unónak nyilatkozó Albon. „Általában meleg van és a gumik túlmelegedésével is vannak gondjaink.”
„Bármilyen jó is volt az autónk Bakuban, még mindig vannak vele problémánk. Van néhány elemünk, amit az első és a második szabadedzésen tesztelni szeretnénk, és remélhetőleg sikerül jobb megoldásokat találnunk a szingapúri pályára” – folytatta, majd hozzátette, a bakui eredmény azért is fontos, mert friss lendületet és motivációt adott a csapatnak.
„Már az Alpine előtt vagyunk, ami az év végi célunk volt. Korábban sokat beszéltünk arról, hogy nagyon nehéz kilencedik, tizedik helyen célba érni, szóval a hetedik és a nyolcadik pozíció luxuseredmény volt számunkra” – magyarázta.
„Ez is azt mutatja, hogy jól haladunk a fejlesztésekkel. Ismét pontot szereztünk. Újabb olyan hétvége van mögöttünk, amikor pozitív volt a tempónk. Nagyjából ott voltunk (a tempó tekintetében), mint az Aston Martin. Majd meglátjuk, hogyan sikerül a következő versenyhétvége, de ez most eléggé erős volt számunkra” – zárta gondolatát.