Miközben a Mercedes bemutatta a szingapúri hétvégére szánt egyedi festését, a Red Bull bejelentette, hogy lefújja az ezzel kapcsolatos saját terveit. A bajnokcsapat 2023-hoz hasonlóan idén is meghirdette pályázatát a szurkolók körében, hogy három kiválasztott helyszínre rendhagyó festést tervezzenek az autójuknak. Az első ilyen verseny a Brit Nagydíj volt, ahol egy thaiföldi rajongójuk által megálmodott dizájnnal versenyeztek (ld. a lenti képeken).
Az egyedi szurkolói festések következő két helyszíne a mostani Szingapúri Nagydíj, valamint az azt követő austini Amerikai Nagydíj lettek volna, ám a csapat úgy döntött, hogy a festés által jelentett plusz tömeg miatt inkább lemond az eredeti terveiről, és a megszokott festésével versenyez a két helyszínen.
Az Autosport információi szerint a tervezési fázisban kiderült, hogy a szurkolóik által megalkotott festés 1 kilogramm többletet jelentett volna. Ez köridőben csupán 0,03 másodpercnek felelne meg, ám a Red Bull az utóbbi versenyeken tapasztalt problémái és a bajnokság szorossá válása miatt semmilyen lehetőséget nem akar veszni hagyni a teljesítmény javítására.
Az istálló közleményben erősítette meg, hogy a REBL CUSTMS című programjukat leállították, és nem fognak több egyedi festést használni 2024-ben.
„Sajnos amikor a tesztfázisba léptünk, és megnéztük, hogyan mutatnának a valódi életben a REBL CUSTMS-dizájnok, rájöttünk, hogy az ezen teljes autót érintő festések megalkotásához használt festék váratlan és túlzott tömegnövekedést eredményezne az RB20-as kocsitestén. Bizonyára sejthető, hogy minden többletsúly visszaveti a teljesítményt, és a csapat továbbra is szeretné, ha az autó a lehető legversenyképesebb legyen a 2024-es szezonban.”
„Ennek eredményeként fájó szívvel tudatnunk kell, hogy a csapat úgy döntött, nem fogja használni a REBL CUSTMS-festéseket az RB20-ason a Szingapúri és az Amerikai Nagydíjakon” – jelentette be a Red Bull.
A pályázatuk résztvevői ennek aligha örülnek. A győzteseknek nemcsak az volt a jutalmuk, hogy egy hétvégén át az általuk tervezett dizájnnal láthatták versenyezni Max Verstappent és Sergio Pérezt, a Red Bull vendégül is látta őket a kérdéses hétvégéken, teljes körű szolgáltatást, szállást és VIP-belépőt biztosítva nekik. Hogy lesz-e ilyen jellegű kárpótlás, az egyelőre nem derült ki.
Az eset újfent jelzi, milyen komoly küzdelem a csapatok számára az autók tömegének alacsonyan tartása. Év elején, az autóbemutatók idején már vitatéma volt, hogy mennyire nagy szerepet kapott az idei mezőny autóin a festetlen fekete szín. Ennek oka, hogy minden csapat ott próbál spórolni a tömeggel, ahol csak tud.
Az FIA korábban már jelezte, őket is zavarja a tendencia, ezért a csapatokkal együttműködve próbálnak tenni a festetlen felületek visszaszorításáért, illetve azért is, hogy az autók könnyebben felismerhetővé, megkülönböztethetővé váljanak.
Utóbbi törekvés kapcsán ironikus, hogy az Aston Martinokkal bizonyos fényviszonyok mellett már eleve könnyen összetéveszthető Mercedes-autók Szingapúrra zöldes festést kaptak…