Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hill: Norris nehéz helyzetben van

Hill: Norris nehéz helyzetben van

Sky Sports
Az 1996-os világbajnok, Damon Hill úgy véli, Lando Norrisnak mindenképpen érzékelnie kell, hogy megváltozott a dinamika a csapaton belül Oscar Piastri érkezésével és azzal, hogy a fiatal ausztrál egyre jobb versenyző lesz.

Versenyzők tekintetében érdekes helyzetbe került a McLaren 2024-re: egyik pilótájuk Lando Norris, aki 2019-ben a jövő egyik legnagyobb reménységeként debütált a királykategóriában, a másik pedig Oscar Piastri, aki tavaly érkezett, hasonló jelzőkkel és elvárásokkal.

Első évükben a rutinosabb Norris a futamokon még egyértelműen gyorsabb volt, 2024-ben viszont érezhetően változott, változik a helyzet azzal, hogy Piastri folyamatosan javul és közelebb került a márkatárshoz, sőt, egyre többször le is győzi őt. Ezzel pedig érdekes és feszült helyzetet teremethet csapaton belül a már folyamatosan győzelemre esélyes McLarennél.

Azt, hogy a helyzet változik, Damon Hill szerint Norrisnak is érzékelnie kell. És ha valaki, ő tudja, miről beszél az 1990-es évek második felében ugyanis hasonló helyzetbe került a Williamsnél, amikor ő már rutinosabb pilóta volt és megérkezett mellé a fiatal Jacques Villeneuve.

Damon Hill (Fotó: XPB)

Azt hiszem, ez egy nehéz helyzet Lando számára” – fogalmazott Hill a Sky Sports Forma–1-es podcastjében. „Azt hiszem, az történt, hogy Zak (Brown) talált egy nagyon tehetséges fiatal versenyzőt, akit nagyon hamar elő is léptetett a McLarenhez. Aztán ő volt előnyben a csapatnál. A McLaren az ő otthona volt.”

„Aztán jön egy új srác. Jön egy látszólag jelentéktelen, csendes, visszahúzódó srác… aki Istenem… hihetetlenül tehetséges. Versenyben van Landóval. Ez nehéz helyzet Lando számára. Éreznie kell az elmozdulást, ha úgy tetszik” – magyarázta.

„Természetesen kulcsjátékos akar lenni a csapatnál. Most el kell fogadniuk azt, hogy Oscar nem fog csak ülni és tanulni három éven keresztül. Már ő is megérkezett. Hihetetlen. Ez nem azt jelenti, hogy Lando nem az. A versenyeken az a benyomásom, hogy a tapasztaltabb Lando gyorsabb. Oscar néhány futamon idén sem volt annyira gyors, amikor Lando előtte volt” – zárta gondolatát.

Oscar Piastri (Fotó: McLaren)
Borítókép: Oscar Piastri és Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak