Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Villeneuve szerint Verstappen éretten menedzseli az előnyét

Villeneuve szerint Verstappen éretten menedzseli az előnyét

GPBlog
A korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen éretten küzd a negyedik világbajnoki címért az utóbbi hetekben, hónapokba, mióta a Red Bull elveszítette domináns formáját és a rivális McLaren lendületbe jött.

A Red Bull és Max Verstappen úgy kezdte a 2024-es évet, ahogy a 2023-ast abbahagyta: sorra szerezték a domináns futamgyőzelmeket. A McLaren formajavulása (majd a Mercedes és a Ferrari gyorsulása) viszont átírta a szezon forgatókönyvét.

A narancsosok az utóbbi hetekben, hónapokban rohamosan csökkentették lemaradásukat ennek eredményeként pedig a konstruktőri tabellán már át is vették a vezetést. Ami az egyéni kiírást illeti, ott továbbra is Verstappen áll az élen, igaz, az előnye neki is olvadt az előző versenyeken. Ez jelenleg 59 egység Lando Norrisszal szemben.

Sokak szerint ez az előny jóval kisebb lenne, ha a McLaren jobban taktikázik és első számú versenyzőként kezeli Norrist. Egyetért ezzel az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve is, aki hozzátette, Verstappen bár látványtalanabbul, de továbbra is klasszis teljesítményt nyújt.

Jacques Villeneuve (Fotó: XPB)

És jelzi, egyre érettebb versenyzővé válik, aki hideg fejjel tudja menedzselni előnyét. „Ahhoz, hogy harcban legyen a világbajnoki címért, egy kicsit jobb teljesítményre lenne szükség Lando Norristól. Egy kicsit versenyképesebbnek kell lennie. De szoros lehet a szezon vége, izgalmas lehet Max és Lando között” – fogalmazott a kanadai.

„Max változtatott a hozzáállásán. Nem akar mindenképpen versenyeket nyerni, hanem inkább csak a pontokat gyűjti. A bajnokság fontosabb, minthogy megnyerjen egy-egy versenyt. Tudja, hogy a McLaren nem hoz meg nehéz döntéseket és ez kedvez neki. Ha Lando nem lesz világbajnok, akkor az a McLaren hibája lesz, nem az övé” – emelte ki.

Villeneuve nyilatkozata során megjegyezte, a Red Bull számára komoly érvágás és még komolyabb érvágás lehet a folytatásban, hogy legendás tervezőmérnöke, Adrian Newey búcsút intett a csapatnak (azóta kiderült, hogy az Aston Martinnál folytatja).

„A tény, hogy Adrian Newey már nincs ott a csapatnál, káros számukra. Az autói mindig nagyon jól teljesítenek, de csak egy szűk működési tartományban. Ebből a tartományból könnyű kikerülni és nagyon nehéz visszajutni oda. Amikor Newey 1997-ben elhagyta a Williamst, a csapat eltévedt, és beletelt egy kis időbe, amíg összeszedte magát. Ez megtörténhet a Red Bull-lal is” – mutatott rá.

Lando Norris és Max Verstappen (Fotó: XPB)
Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak