A német két pozíciót is veszített a bakui futam végén, amikor egy rövid zöld zászlós szakaszon Lewis Hamilton és a beugrós csapattárs, Oliver Bearman is megelőzte őt. Hülkenberg ezzel kicsúszott a pontszerzők közül, noha addig úgy tűnt, biztos helye lesz az első tízben.
A leintést követően ő és a Haas csapatvezetője, Komacu Ajao is megjegyezte, Sergio Pérez és Carlos Sainz balesetét látva arra számítottak, a versenyigazgatóság biztonsági autós fázist hirdet, vagy azonnal megszakítja a futamot piros zászlóval. Ehhez képest végül „csak” virtuális biztonsági autós szakaszt hirdettek.
Hülkenberget ez a lépés olyannyira meglepte, hogy a futam után még Niels Wittich versenyigazgatóval is beszélt. Megjegyezte, korábban a versenyirányítás is gyorsan alkalmazta a piros zászlót, okkal számított tehát leintésre.

„Eléggé meglepett, hogy a sárga zászlós szakasz után visszaváltottak zöldre, ahogyan az is, hogy elég sok időbe telt, amíg kihirdették a virtuális biztonsági autós fázist. A közelmúltban, például a tavalyi melbourne-i futamon az Alpine versenyzőinek az ütközése után nagyon-nagyon gyorsan elővették a piros zászlókat” – magyarázta Hülkenberg.
„Szóval ez egy kicsit más volt, mint ahogyan a múltban kezelték a helyzetet, úgyhogy meglepő volt a dolog… a futam után elmentem Nielshez, de nem tudok túl sokat mondani. Úgy érezte, úgy kezeli a helyzetet, mint szokta. Nem érezte, hogy máshogy történt volna” – tette hozzá.
Végül megjegyezte, gyorsan túl kell lépnie az elszalasztott lehetőségen és már csak a szingapúri futamra kell koncentrálnia. „Úgy tűnt, Bakuban jó véget érhet a futamunk, de aztán kicsúszott az irányítás a kezünk közül. Ez frusztráló volt. De lapoztam és továbbléptem. Már nem akarok a részletekről beszélni. Köszönöm a megértést és az együttműködést” – jegyezte meg viccesen.