Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hamilton hevesen tiltakozott a lágy gumis taktika ellen

Hamilton hevesen tiltakozott a lágy gumis taktika ellen

RaceFans
A biztató időmérő után csak hatodikként célba érkező Lewis Hamilton elárulta, a szingapúri verseny előtt hevesen tiltakozott a lágy gumis taktika ellen, végül azonban a csapat felülbírálta őt és így a piros oldalfalú abroncsokon vágott neki a futamnak.

Az élmezőny tagjai közül egyedül a hétszeres világbajnok vágott neki lágy abroncsokon a Szingapúri Nagydíjnak, ahol taktikája végül csődöt mondott – ezt a leintést követően a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff is elismerte.

Hamilton a harmadik helyről indult és a célban „csak” hatodik volt: az első etapját elnyújtó Oscar Piastri és Charles Leclerc mellett a közepeseken startoló csapattárs, George Russell is megelőzte őt a versenyen. Ami a stratégiát illeti, a hétszeres világbajnok arról egy malajziai szponzoreseményen beszélt először, jelezve, neki már az indulás előtt voltak ellenérzései.

A futam után első nyilvános szereplésekor (Szingapúrban a csillagosok lefújták a sajtótájékoztatójukat, miután mindkét pilóta gyengélkedett) elmondta, a szokásos csapatértekezleten tiltakozott a lágy gumis rajt ellen, de a Mercedes vezetői felülbírálták őt.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Ott ültünk a verseny előtti megbeszélésen – azt, hogy szét akarják választani az autókat taktikailag már előző este említették – és egy kissé zavart az ötlet. A múltban, amikor ilyen helyzetbe kerültünk, akkor George, mint mindig jól kvalifikált én pedig a tízen kívül voltam. Vagy valami ilyesmi. De, amikor ilyen közel vagyunk, szerintem ez értelmetlen” – magyarázta Hamilton.

„Szóval a lehető legkeményebben küzdöttem azért, hogy a közepeseken versenyezhessek, de a csapat továbbra is azt javasolta, hogy induljak a lágyakon. Aztán a verseny elején levették a gumimelegítőket és mindenki a közepeseken volt…” – folytatta.

„Attól a pillanattól kezdve frusztrált voltam. Mindent elkövettem, hogy lépést tartsak az előttem állókkal, de túl gyorsak voltak. Aztán csak próbáltam a lehető legtovább életben tartani a gumikat. A tizenhetedik körben ki kellett állnom és abban a pillanatban tudtam, hogy a futam igazából véget ért számomra, mert a keményeken nehéz dolgom lesz abban a melegben” – emlékezett vissza.

Jelezte, az időmérő (amivel eddig sokat küszködött idén) tapasztalata viszont pozitív volt Szingapúrban. „Az egyensúllyal voltak gondjaink a hétvége során. Ezért elég sok dologgal próbálkoztunk. Az időmérő jó volt, de a futam sajnos egy kicsit nehéz” – mondta.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak