Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Norrist nem zavarja Ricciardo leggyorsabb köre

Norrist nem zavarja Ricciardo leggyorsabb köre

RN365
Lando Norris jelezte, a McLaren ügyvezetőjével ellentétben neki nincs problémája azzal, hogy a leggyorsabb kört megfutó Daniel Ricciardo a Szingapúri Nagydíj utolsó körében elvett tőle egy értékes pontot.

A Red Bull második számú alakulatának rutinos versenyzője egész hétvégén a figyelem középpontjában volt, több forrás szerint is a szingapúri volt ugyanis az utolsó F1-es futama. Erre a leintés után ő maga is utalt, miközben egy másik eset miatt is rivaldafénybe került.

A verseny utolsó körében ugyanis friss lágy gumikon megfutotta a leggyorsabb kört, megakadályozva ezzel, hogy az anyacsapat klasszisának, Max Verstappennek a bajnoki riválisa, Lando Norris plusz egy ponttal csökkentse lemaradását. Ezt a lépést többen kritikával illették, mondván a Red Bull piszkos játékot játszik, amikor „használja” testvércsapatát a bajnoki küzdelemben.

A leghangosabb kritikus – nem meglepő módon – a McLaren ügyvezetője, Zak Brown volt, aki egyébként korábban is bírálta azt, hogy egy tulajdonos két Forma–1-es alakulatot is futtathat. Ennek visszáságaira a szingapúri futam után is rámutatott.

A történtekről természetesen Lando Norris véleményét is kikérték, aki jelezte, nem tartja problémásnak Ricciardo és a VCARB – vagy a Red Bull – lépését. „Szép volt, Daniel. Nem is tudom… már semmit sem tehetek. Jó neki. Minden tőlem telhetőt megtettem, amikor a gumik még jobb állapotban voltak a futam közepén” – kezdte.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

„Az előző hétvégéken mindent megtettem azért, hogy megfussam a leggyorsabb kört. És többször sikerült, mint nem. De egy etap közepén, kemény gumikon futott körrel nem tudok legyőzni egy srácot, aki új lágyakon próbálkozik a futam végén. Ilyen az élet” – tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy a bajnoki küzdelem szempontjából sem tartja aggasztónak a helyzetet. „Ez mindig is így ment az F1-ben. Már a születésem előtt is” – utalt arra, hogy minden csapat ki fogja használni a lehetőségeit egy ilyen helyzetben. „Nincs ok a panaszkodásra. Mi is igyekszünk elvenni a többiektől (a pontokat). Logikus, ezt kell tenni. Okosan játszottak. Örülök Danielnek. Ez minden.”

Az esetről a Red Bullt általában élesen kritizáló Mercedes-csapatfőnököt, Toto Wolffot is kérdezték, aki szintén visszafogottan nyilatkozott, jelezve, nem érzi, hogy probléma lenne Ricciardo leggyorsabb körével. Nem tartja piszkos lépésnek azt.

Úgy vélem, az embernek mindent ki kell használnia, amit tud” – kezdte megengedően az osztrák szakember. „Nem gondolnám, hogy ez piszkos játszma lett volna. Egyáltalán nem volt. A szabályok keretein belül történt. A versenyzők nem voltak sportszerűtlenek egymással, szóval nem volt nagy ügy” – zárta gondolatát.

Toto Wolff (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak