A 2024-es év első felének egyik legnagyobb híre volt az, hogy Lewis Hamilton a szezon végén búcsút int a Mercedesnek és jövőre már a Ferrari versenyzője lesz. A hétszeres világbajnok ezzel a lépéssel sokakat meglepett, hiszen úgy tűnt, pályafutása végéig a csillagosok kötelékében marad.
Ráadásul a 2025-ös szezonnyitón már 40 éves lesz, vagyis F1-es mércével mérve már „idősödő” pilótaként vág bele egy teljesen új kihívásba és csatlakozik egy olyan alakulathoz, ahol jóformán minden teljesen új lesz számára a környezettől a dolgozókon át. És ha ez még nem lenne elég, Charles Leclerc személyében egy elismert csapattárs ellen kell majd helyt állnia.
A váltásról nemrég az 1960-as évek egyik legnagyobb sztárjának, Jackie Stewartnak is kikérték a véleményét, miközben a legendás világbajnok a RacingNews365-nek nyilatkozott az aktuális Forma–1-es történésekről. „Igen, ez kissé engem is meglepett” – kezdte.
„Negyvenéves lesz és egy olyan csapathoz megy, ami most versenyképesebbé válik. Korábban eléggé visszaestek. A Ferrari F1-es csapatán belül zavaróan sok irányítási struktúra volt. Most stabilabb a helyzet. Lewist pedig lenyűgözhette a Ferrari főhadiszállása. Nincs másik csapat az F1-ben, ami olyan régóta folyamatosan jelen van, mint a Ferrari” – magyarázta.
Stewart jelezte, ő is közel került ahhoz, hogy a Ferrari versenyzője legyen, és bár a megegyezés nem jött össze, megérti, miért érintette meg Hamilton a csapat legendája. „Elköteleztem magam, hogy a Ferrarinál fogok versenyezni, de Mr. Ferrari hangulata folyamatosan változott” – emlékezett vissza.
„Tehát sosem vezettem a Ferrarinál. De, amikor ellátogattam hozzájuk, megdöbbentem, annyira lenyűgöző volt. Csodálatba ejtett a hely szelleme. Az olaszok csodálatos, lelkes emberek. Biztos vagyok benne, hogy ezt Lewis is megtapasztalta” – folytatta, majd jelezte, bár továbbra is kimagasló tehetségnek tartja honfitársát, úgy érzi, az életkor meg fogja nehezíteni a dolgát.
„Azt hiszem, 40 évesen nehezebb lesz a dolga, mint 25-30 éves korában. Még mindig tehetséges, ez nyilvánvaló. Láttuk az idei Brit Nagydíjon is. Szokatlan, hogy a Ferrarihoz megy. Egy ponton majd vissza kell vonulnia, de erre még nem áll készen, szóval megértem” – zárta gondolatát.