A következő évtől új kihívás vár Charles Leclerc-re: Lewis Hamilton csapattársaként teljesen más helyzetben találja magát, mint az elmúlt években Carlos Sainz mellett. A hétszeres világbajnok jövő évi érkezése körüli nagy hírverés már ízelítőt adott abból, mi várható: minden idők legsikeresebb F1-es versenyzőjeként Hamilton magára irányítja a reflektorfényt, és a Ferrari is igyekszik majd a lehető legjobban kihasználni új versenyzője hírnevét, népszerűségét, értékét.
Az eredményeik alapján az utóbbi években inkább Leclerc-nek jutott a nagyobb figyelem és a több elismerés, most viszont újra hasonló helyzetbe kerül, mint az első két ferraris évében Sebastian Vettel mellett: egy többszörös világbajnok oldalán ő lesz a fiatalabb és kevésbé rutinos tagja a csapatnak. Leclerc a The Race-nek és az ESPN-nek adott interjúban kifejtette, ő inkább az előnyei felől közelíti meg ezt a helyzetet, és elmagyarázta, miért tartja izgalmasnak Hamilton érkezését.
„Rendkívül kíváncsian várom, hogy kiderítsem, mi az, amit ilyen jól csinált a pályafutása során, és amivel ilyen sikereket ért el. Nagyon kevés gyenge pontja van. Valójában nem is tudok mondani egy gyenge pontot sem Lewisnál. Rendkívül jó versenyző, mindig ott van, rendkívül gyors, rendkívül kiegyensúlyozott.”
„Nagyon érdekes lesz számomra, hogy beleláthatok majd az adataiba, és tudhatom, hogy amit ő csinál, azt én magam is megcsinálhatom, mivel ugyanolyan autónk lesz. Most is tudok tanulni más versenyzőktől, de amikor megnézem az adatait, hogy mennyivel gyorsabb egy adott kanyarban, mindig ott a kérdés, hogy az én autóm képes-e arra, amit ő csinál. Jövőre viszont már nem lesz meg ez a kérdőjel.”
„Rendkívül érdekes lesz tanulni Lewistól, és közben az is, hogy megmutathatom, mire vagyok képes ugyanolyan autóban ülve Lewishoz viszonyítva. Ez a két dolog rendkívül motivál” – fejtegette Leclerc.
A felvetésre, sokan úgy vélik, hogy képes lehet legyőzni Hamiltont, a monacói elmondta: „Nos, ezt jó hallani. De nem igazán gondolok az elvárásokra, mert én csak a saját feladatomra összpontosítok. Mindig inkább először a folyamatokra koncentrálok, és azzal próbálok elérni nagy dolgokat, nem pedig a nagy dolgokra koncentrálok, és csak utána a folyamatokra.”
Leclerc helyzete Hamilton mellett egyvalamiben azért különbözni fog a Vettel-évektől: ma már ő is rutinos versenyzőnek számít, aki ráadásul jobban ismeri a Ferrarit, mint Hamilton. A britnek emellett az utóbbi években mintha több nehézséget okoztak volna a nagyon érzékeny és nehezen kiszámítható szívóhatású autók, mint neki. Főleg egy körön. Az időmérőkön George Russell már stabilan jobb is nála idén. Ennek kapcsán fel tették Leclerc-nek a kérdést, szerinte Hamilton is fog-e tanulni tőle.
„Lewis még mindig hihetetlenül gyors. És még mindig ő Lewis Hamilton. Szóval nem gondolnám, hogy bármilyen tanácsra szorulna a részemről”
– felelte a monacói.
Leclerc-t egy kicsit sem riasztja meg annak gondolata, hogy egy hétszeres világbajnok lesz a csapattársa. Sőt! „Amióta a Forma–1-be kerültem, nagyon szerencsés voltam, és nem vágytam arra, hogy egy második számú versenyző legyen a csapattársam. Mindig úgy gondoltam, hogy sokkal jobb, ha a lehető legerősebb csapattárs versenyez mellettem. Carlosszal, Sebbel és Lewisszal nagyon-nagyon gyors csapattársaim voltak (illetve lesznek), és mindig előrébb vittek. Lewistól pedig sokat is fogok tanulni.”
A viszonyuk miatt nem aggódik. Már most jól kijönnek, és korábban senkivel sem voltak problémái a csapattársak közül. „A bejelentés óta többet beszélgettünk a közös, versenyzésen kívüli szenvedélyünkről, mint magáról a versenyről. Ez klassz. Nagyon jó a kapcsolatunk, és biztosra veszem, hogy így is marad. Sosem volt rossz kapcsolatom a csapattársaimmal, és még ha biztosan nagy is lesz a versengés, attól még a Ferrariért dolgozunk, efelől semmi kétség. Ő nagyon profi, nagyon tisztelem őt, és már most is igazán jó a viszonyunk” – mondta a Ferrari versenyzője.