A tavalyi szezont utolsóként záró amerikai alakulat komoly előrelépést tett a téli hónapokban és már a szezon elején harcban volt a pontszerzésért. Jó formájukat a nyáron is tartották, majd az évad második felében újabb jelentős javulást értek el.
Ennek köszönhetően harcba szállhattak a konstruktőri tabella hatodik helyezéséért, amit az őszi szünet előtt (vagyis a szingapúri hétvége után) még az RB foglalt el: előnyük három pont volt a Haasszal szemben. Austinban viszont megtörtént a csere, most, a mexikói hétvégén pedig a Haas komoly mértékben növelte előnyét.
Kevin Magnussen ugyanis idei legjobbját nyújtva hetedikként ért célba, a csapattárs, Nico Hülkenberg pedig kilencedik lett. Az így gyűjtött pontoknak köszönhetően a csapat már tíz egységgel áll a Red Bull második számú alakulata előtt.

„Ez egy tökéletes nap volt, tényleg” – fogalmazott a dán a futam után. „Minden rendben volt, az autó egyensúlya megfelelő, megtaláltuk a legjobb működési tartományt és úgy tudtam kezelni a gumikat, hogy amikor kellett, akkor keményen tudtam nyomi. A hetedik helyezés jobb, mint amit remélhettünk” – tette hozzá.
„Oscar (Piastri) átgázolt a mezőnyön és épp csak sikerült magam mögött tartanom őt. A tavalyi év nagyon kemény volt, de úgy érzem, most újra megtaláltam a ritmusom, szóval remélem, az utolsó négy futamon pontokat tudunk szerezni” – folytatta bizakodva.
„Csodálatos nap volt, újabb kettős pontszerzéssel” – vette át a szót Hülkenberg. „Örülök Kevinnek is, aki zseniális hétvégét zárt. Nagyon megérdemelte! Ez újabb nyolc pont. Nagyon pozitív, hogy ennyire versenyképesek vagyunk. Jó érzés, amikor látjuk, hogy a sok munka kifizetődik és már folyamatosan a pontokért küzdünk. Várakozással tekintünk a következő hétvégékre.”
