Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bajnokesélyes Ferrari: Leclerc elmondta, hogyan emelkedtek fel idáig

Bajnokesélyes Ferrari: Leclerc elmondta, hogyan emelkedtek fel idáig

F1, Motorsport, Motorsport Week
Titkos fejlesztések? Megoldott problémák? Vagy csak az emberek? Charles Leclerc szerint több oka is van annak, hogy a Ferrari visszatalált a győztesek útjára és a 16 év óta első bajnoki címéért küzdhet.

Sorozatban két győzelmet aratott a Ferrari az elmúlt két hétben. Austin után Mexikóvárost is bevette a vörös csapat, amely a nyári szünet óta látványos fejlődésen ment keresztül. És mivel mindkét versenyzőjük jól teljesít ezekben a hetekben, már a konstruktőri bajnokságban is egyre jobban állnak. Mexikóban megelőzték a Red Bullt, a McLarennel szembeni lemaradásukat pedig 29 pontra csökkentették.

„A konstruktőri bajnoki cím nagyon-nagyon fontos eredmény lenne. De nem beszélünk róla. A csapaton belül mind erre a hétvégére összpontosítunk. Lépésről lépésre haladunk, ez a megfelelő szemléletmód. Nagyon motiváltak vagyunk, és ezt jól kell használnunk” – mondta Leclerc Brazíliában annak kapcsán, meglesz-e a Ferrari 2008 óta első bajnoki címe.

Arról is kérdezték, szerinte kijelenthető-e a Red Bull formája alapján, hogy ez inkább egy párharc lesz közöttük és a McLaren között. „A Forma–1-ben soha ne mondd, hogy soha! Csapatként úgy érezzük, jó formában vagyunk, de nincs olyan hatalmas pontkülönbség közöttünk a Red Bull-lal. Minden nyitott még. Lehetünk harmadikak, megnyerhetjük, lehetünk másodikak is, minden nyitott.”

„Csak magunkkal szabad foglalkoznunk, ahogy az elmúlt pár versenyen is tettük, mert ez egészen jól működött. Ez a célunk. Nem befolyásolhat minket a tény, hogy az utóbbi versenyeken jól ment, egyszerűen minden hétvégén újra össze kell szednünk magunkat, és újra meg kell próbálnunk. Így talán olyan hétvégénk lehet, mint az előző kettő.”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

 

A javulás kulcsai

Azok után, hogy a Ferrari éve mennyire félresiklott a barcelonai fejlesztések bevetésével, meglepő, hogy most mégis itt tartanak. Leclerc-t arról is kérdezték, mitől javultak ekkorát, és hogyan jutottak el erre a szintre.

„Az évek során szembesültem pár problémával. Amikor a Ferrarihoz kerültem, a gumikezelésen kellett dolgoznom míg ma elmondható, hogy ez az erősségem. De nemcsak én fejlődtem, együtt fejlődtünk, én és a csapat, és csapatként dolgozunk együtt.”

„Évről évre javultunk, és ez a szemléletmód jelenti a különbséget. Stratégiai fronton Ravin(Jain) és a csapata kivételes munkát végez. Ebben is nagyot fejlődtünk. És természetesen ott van Fred, akinek az érkezése nagyon jó hatással volt.”

„Már sokszor elmondtam, hogy az a csodálatos a Ferrariban, hogy érzed a csapaton belül a szenvedélyt. Nincsenek kibúvók, amikor a normál munkaidőn túl is dolgozni kell, mert mindenki annyira szereti a munkáját. Ennek ellenére olykor nehéz időszakokon megyünk keresztül, és ez a szenvedély érzelmi szempontból nehezítheti a helyzetet. Ezen a téren Fred higgadtságot hozott, és pontosan erre volt szükségünk. Mindig világosan fogalmaz a terveiről, nem hagyja, hogy a külvilág befolyásolja. Világos elképzelésünk van arról, hol tartunk most, hová akarunk eljutni a jövőben, és a cél egyértelmű: megnyerni mindkét bajnokságot. Remélhetőleg az egyik már idén sikerül” – magyarázta Leclerc.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

 

Egyenesbe jöttek a fejlesztésekkel

A javulásnak emellett van egy technikai oldala is. A barcelonai padlólemezzel előjött pattogás már a múlté. A versenyzők újra magabiztosak a volánnál, a versenytempójuk pedig remek. „Elégedettek vagyunk a munkánkkal, de nem egyszerű. Voltak fejlesztések, amik papíron jónak tűntek, de nem bizonyultak jónak a pályán. Tanultunk belőle, a problémák segítettek az egyensúly megtalálásában, és elégedett vagyok ezzel a javulással” – mondta Leclerc.

Felmerült, ennél azért több is lehet a fejlődésük mögött. A madarak egy rugalmas első szárnyról is csiripelnek Olaszországban. A találgatások szerint a szingapúri új szárnyukat alakították át Austinra.

„Cáfolni fogom: az egyetlen első szárnyunk, amit Szingapúrban vetettünk be, és azt nagyon más konfigurációban használtuk, mint Austinban. Talán látnak bizonyos dolgokat, de annyit mondhatok erről, hogy Szingapúrban volt egy új szárnyunk, és ennyi”

– tagadta le Leclerc a rugalmas szárny létezését.

Akárhogy is, a Ferrari sínen van. „Jó irányba tartunk. Monzában jött az első fejlesztésünk, Szingapúrban a második, közötte talán csak valami apróság volt. Mindennel jó irányban haladtunk, csak nem voltak pályák, amik igazán megmutatták volna, mit tudnak ezek a fejlesztések. Austinban aztán nagyon fontos verseny jött, ami megmutatta, mekkorát léptünk előre, és előreléptünk. De ez nem jelenti azt, hogy mostantól az összes versenyt meg fogjuk nyerni, mert még mindig úgy érzem, hogy a McLaren a múlt hétvégén a legjobb csapat volt. Lando második etapja nagyon erős volt, és kicsit szerencsések voltunk, hogy Max azt tette, amit. Carlos persze megérdemelte a győzelmet, mert jobb munkát végzett.”

„Jó időszak ez a csapat számára, és remélhetőleg meg fogjuk nyerni a konstruktőri bajnokságot.”

Hogy a triplahétvégét egy triplázással zárják-e le, abban azért már nem annyira biztos. „Papíron nem mi vagyunk a favoritok, hanem a McLaren” – vélekedett Leclerc.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak