A 2017-es Magyar Nagydíj után kevesen gondolták volna, hogy a pályán kemény csatát vívó, majd a nyilatkozatok alatt hasonlóan kemény szócsatába keveredő Magnussen-Hülkenberg kettős néhány év múlva jó hangulatban dolgozik majd együtt.
Azt követően viszont, hogy a Haas 2023-ra leigazolta Hülkenberget, pont ez történt. A két rutinos versenyzővel kapcsolatban természetesen gyorsan előkerültek a korábbi nézeteltérések, azokat viszont hamar rendezték és egyre többször vettek részt közösen médiaeseményeken és látszott, hogy jól kijönnek egymással. Majd rendre pozitívan nyilatkoztak egymásról.
Mindketten kiemelték, jól együtt tudnak működni és a fejlesztéseket is egy irányba terelik. Utóbbiról a vezetők is többször megemlékeztek, jelezve, hogy a Haas pilótapárosa jó irányba tereli a fejlesztéseket. 2025-ben viszont a partnerség véget ér.
Vagy legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy véget ér, Hülkenberg ugyanis a Sauberhez szerződik, míg Magnussen valószínűleg kiszorul a mezőnyből. Igaz hely még lenne számára, pont a Saubernél, ahol újra Hülkenberggel dolgozhatna együtt. Hogy a svájciak mentőövet dobhatnak neki, arról a brazil hétvége előtt több forrás is cikkezett, igaz Magnussen cáfolta, hogy tárgyalna a csapattal.

Ennek ellenére Hülkenberg véleményét is kikérték a felvetésről, ő pedig egyértelmű igennel felelt, amikor arról kérdezték, ajánlaná-e a dánt a Sauber/Audi vezetőinek. „Határozottan igen! Egy jól működő páros vagyunk megfelelő koncentrációval és kölcsönösen tiszteljük is egymást” – mondta.
„Amennyiben a tervezést és a mérnöki munkát nézzük, ugyanabba az irányba húzunk, ami mindig hasznos egy csapat számára, ami egy irányra szeretne fókuszálni. Kevinnek nagyon erős hétvégéje volt Mexikóban, ahol megmutatta, hogy abban az esetben, ha minden összeáll, akkor nagyon gyors. A sebessége megvan” – dicsérte Hülkenberg a márkatársat.
Ami a párharcot illeti, Hülkenberg az esetek többségében a márkatárs előtt végzett, ő maga viszont szorosnak érzi a csatát és jelezte, általában „minimális különbségek” döntöttek. „Általában úgy érzem, hogy idén nagyon kevés döntött arról, hogy én továbbjutottam, ő kiesett (az időmérőn).”
„Általában a kis részleteken múlt, miért szereztem pontot és ő miért nem. Minden futamnak megvan a maga története. Néha a hétvége után egészen megdöbbentő látni az eredményeket úgy, hogy látom az adatokat és a kis részleteket is. Ez is csak arra utal, hogy a középmezőny szoros és versenyképes. Nem engedheted meg magadnak, hogy bármit is benne hagyj egy körben” – magyarázta.
