Max Verstappent közmunkára ítélte, Charles Leclerc pénzbüntetéssel sújtotta az FIA a közelmúltban, mivel hivatalos sajtótájékoztatókon elhagyta a szájukat egy csúnya szó. A szövetség elnöke, Mohammed bin Szulajm korábban jelezte, szeretné kiűzni az autóversenyzés világából a nyomdafestéket nem tűrő nyelvezetet, legalább a hivatalos, adásba is kerülő eseményekről. E törekvését azonban a versenyzők amolyan személyes támadásként élik meg, Verstappenék büntetését pedig kicsinyesnek, nevetségesnek és felháborítónak tartották.
George Russell, a versenyzők érdekvédelmi szövetségének, a GPDA-nak az igazgatója már korábban jelezte, hogy hamarosan egységes állást foglalnak a mezőny tagjai a kérdésben. Ezt elnökük, Alexander Wurz is jelezte. A szövetségük csütörtökön közzé tette a nyílt levelét, melyben arra kérik az FIA-t, hogy bánjon velük „felnőtt módjára”.
A nyílt levelük:
„Ahogy minden sportban, a versenyzőknek tartaniuk kell magukat a bírói döntésekhez, akár tetszik nekik, akár nem, és akár egyetértenek vele, akár nem. Így működik a sport. A versenyzők (a mi tagjaink) sem különböznek, és teljesen megértik ezt.”
„A tagjaink hivatásos versenyzők, akik a Forma–1-ben versenyeznek, a nemzetközi motorsport csúcsán. Gladiátorok, és minden versenyhétvégén nagyszerű műsorral szolgálnak a szurkolók számára.”
„Ami a trágárságot illeti, különbség van aközött, amikor célzottan, mások bántása céljából káromkodunk, és az általános káromkodás között, amivel például a rossz időjárást jellemezzük, vagy egy élettelen dologra, például egy Forma–1-es autóra vagy egy vezetési helyzetre utalunk.”
„Szeretnénk arra kérni az FIA elnökét, hogy vegye figyelembe a saját hangnemét és nyelvezetét is, amikor a mi tagjainkkal vagy róluk beszél, legyen szó nyilvános fórumokról vagy másról. Emellett a mi tagjaink felnőttek, nem szükséges instrukciókat adni nekik a médián keresztül olyan hétköznapi dolgokról, mint az ékszer- vagy az alsó ruházat viselése.”

„A GPDA számtalan alkalommal kifejezte azon véleményét, hogy a versenyzők pénzbüntetései nem elfogadhatóak a sportunkban.”
„Az elmúlt három évben kértük az FIA elnökét, hogy osszon meg részleteket illetve vázolja a stratégiát, hogy az FIA pénzbüntetései hová kerülnek és mire költik el őket. Kifejeztük azon aggályainkat is, hogy milyen negatív képet közvetítenek a pénzbírságok a sportunkról. Egyszer már kértük az FIA elnökét, hogy legyen átlátható pénzügyi szempontból, és folytasson velünk egyenes, nyílt párbeszédet. Minden résztvevőnek (FIA, F1, a csapatok és a GPDA) közösen kéne meghatároznia, hogyan és mire költik el a pénzt, hogy az a sportunk javát szolgálja.”
„A GPDA szeretne konstruktívan együttműködni minden résztvevővel, beleértve az FIA elnökét is, hogy megfelelően népszerűsíthessük a nagyszerű sportunkat, amivel mindenki javát szolgálnánk, aki benne dolgozik, aki fizet érte, aki nézi és szereti. Mi kivesszük ebből a részünket” – áll a GPDA nyílt levelében, melyet a szövetség igazgatói, elnöke és a versenyzők írtak alá.
Levelük végén jelezték, ők egységesen versenyeznek a biztonságukért, a sportjukért és a szurkolóikért.